VERESNÉ NOVÁK KATALIN,

Full text search

VERESNÉ NOVÁK KATALIN,
VERESNÉ NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A tehetségügyről beszélni ebben az épületben is nagy öröm, hiszen azt gondolom, hogy a tehetséges fiatalok támogatása mindannyiunk szívügye és mindannyiunk közös ügye. Hiszen a tehetséges magyar fiatalokban van a jövőnk. A tehetséges magyar fiatalok viszik Magyarország jó hírét szerte a világban, és a tehetséges magyar fiataloknak köszönhetjük azt, hogy mi is a jövőbe befektetésként tekinthetünk.
A nemzeti tehetségprogram valóban egy hosszú távra szóló program. A tehetséggondozás vonatkozásában a hosszú táv egy feltétel, hiszen a tehetséges gyermekeket nemcsak kézen kell ragadni egészen pici korban, hanem hosszú távon el is kell kísérni őket ezen az úton. Minden eddiginél nagyobb forrást fordítunk a tehetségek ügyére ma Magyarországon. A magyar kormány a korábbi költségvetési források több mint kétszeresét fordítja most a nemzeti tehetségprogramra, hiszen eldöntöttük azt, hogy az adó 1 százalékos felajánlásokat megduplázzuk, és az adó 1 százalékából beérkező költségvetési forrásokhoz további költségvetési forrásokat fogunk hozzátenni, éppen ugyanekkora mértékben. Ez azt jelenti, hogy az adó 1 százalékokból származó 1,4 milliárdos forráshoz központi költségvetési forrásból további 1,4 milliárdos összeget tettünk hozzá. Tehát majdnem 3 milliárd forint szolgálja a nemzeti tehetségprogram megvalósítását.
Azt is megosztanám önökkel, hogy egy nemzeti tehetségügyi koordinációs fórumot működtetünk, ahol egyébként az Országgyűlés Kulturális bizottságának elnöke is jelen van társelnökként, ott vannak a civil szervezetek képviselői, a kormányzat képviselői, valamint a tudományos élet képviselői, és itt minden döntés előkészítése eddig konszenzussal történt meg. Mindenben sikerült megállapodnunk. Ebből is látszik, hogy a tehetségügy valóban közös ügyünk. A nemzeti tehetségprogramból finanszírozzuk a kisiskolások tehetséggondozását, a nagy, országos tehetséggondozó versenyek finanszírozása innen zajlik, akár az OKTV-re, az OTDK-ra vagy a tudományos műhelyekre gondolnak a felsőoktatásban, ugyanúgy, mint a köznevelésben. De van kulturális tehetséggondozás, van a sport területén tehetséggondozás, és külön programok segítik a hátrányos helyzetűek vagy éppen a roma fiatalok tehetséggondozását.
Most hirdettük meg a 2016-2017-es évi nemzeti tehetségprogram kiírt pályázatait, minden eddiginél korábbi időpontban sikerült ezeket a pályázatokat kiírni, ezzel megfelelő felkészülési időt adva az érintetteknek arra, hogy szeptembertől ezeket a programokat el is tudják kezdeni megvalósítani. Tehát a pályázatok megnyíltak, jelenleg is lehet pályázni. Egy fontos újítás volt ebben az évben, hogy minden elemét a nemzeti tehetségprogramnak megnyitottuk a határon túl élő társaink számára, igaz ez a „Nemzet fiatal tehetségeiért” ösztöndíjra is, amely tavaly első alkalommal személyes, egyéni ösztöndíj formájában is lehetővé teszi a tehetséges gyermeket nevelő családok kiemelt támogatását. A nemzeti tehetségprogram forrásain túl tavaly december 23-án jelent meg „Tehetségek Magyarországa” című, fejlesztési forrásból megvalósuló kiírás, amelynek köszönhetően az elkövetkező öt évben további 6,5 milliárd forintot fogunk a tehetséggondozásra fordítani. A tehetséggondozásra fordított minden forint, minden fillér többszörösen megtérül a jövőben. Az a célunk, hogy az ország minden területén, legyen szó akár egy kistelepülésen hátrányos helyzetbe született gyermekről vagy éppen a legjobb módú családba született tehetséges gyerekről, egyaránt kapják meg ezek a gyerekek a szükséges fejlesztést, az egyénre, testre szabott szakértői segítséget, tehetséggondozó támogatást, és számíthassunk arra, hogy ezekből a tehetséges gyermekekből tehetséges felnőttek lesznek, akik Magyarország jó hírét fogják öregbíteni a jövőben is.
Köszönöm szépen a figyelmüket, kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me