KÓSA LAJOS

Full text search

KÓSA LAJOS
KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az a sajátságos helyzet állt elő Magyarországon és a magyar parlamentben, hogy az egyik legrégebbi, a modern ipari társadalomban felvetődő érdekvédelmi kérdésből a szocialisták látványosan kihátráltak, mert amióta a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló szabályozás felmerült, konzekvensen ennek ellene mentek; fittyet hányva annak egyébként (Tukacs István: És az ország háromnegyede!), hogy már az 1840-es évektől a baloldali mozgalmaknak már születésükkor a nyolcórás munkaidő és a vasárnapi munkavégzés tilalma elemi követelése volt éppúgy, mint az akkor jelentkező keresztényszociális mozgalmaknak.
De a szocialistáknak semmi sem számít (Tukacs István: És az ország háromnegyedének!), csak az, hogy egyrészt hogy lehet bármi áron ellentmondani a kormánynak, a józan ész nem szerepel a mérlegelendő körülmények között, másrészt hogyan lehet a multikat megtámogatni. Arra figyelnek ugyanis, hogy mit mondanak a multik, akiknek egyébként kedvezőtlen a vasárnapi munkavégzés tilalma kapcsán bekövetkezett esemény (Burány Sándor: Most támogatod a törvényjavaslatot, vagy nem?), a szocialisták azonnal melléjük álltak. Ahogy a bankadónál, ahogy minden más törvénynél, megtalálták a multik édes akolmeleg ölelését. Fittyet hányva 200 ezer kereskedelmi dolgozó elemi követelésére, hogy őket ne lehessen vasárnapi munkavégzésre kényszeríteni (Dr. Schiffer András: Hogyan fogsz szavazni?), fittyet hányva annak, hogy számtalanszor elmondták, a multinacionális vállalatok nem egyszerűen csak munkára kényszerítik őket, de a munkakörülmények, a fizetési feltételek, a munkavégzéssel kapcsolatos szabályok hátrányosan érintik őket (Lukács Zoltán: Mióta átcsináltátok a munka törvénykönyvét!), természetesen a szocialistáknak ez nem számított semmit, mert a multik hívó szava számukra szent és sérthetetlen.
Az az abszurd helyzet is előállt ezzel kapcsolatban, hogy a magyar szakszervezetek összessége nem hallatta a hangját, leszámítva a kereskedelmi dolgozók autonóm szakszervezetét, amely sajnos a legkisebb szakszervezet a kereskedelmi dolgozók körében. (Lukács Zoltán: Nincs is ilyen szakszervezet!) Két másik, ennél jóval nagyobb szakszervezet nem vette a fáradságot a saját dolgozóik érdekvédelme érdekében (Lukács Zoltán: Nincs ilyen szakszervezet, amit mondtál!), mert nekik más volt a fontosabb, máshonnan jön a lóvé, és máshonnan jön a politikai utasítás.
Ezért az a helyzet állt elő, hogy a legrégebbi baloldali és keresztényszociális munkával kapcsolatos követelést a Fidesz pártolta, és egy jobboldali konzervatív kormány, ha úgy tetszik, hallotta meg az emberek hangját arról, hogy miért pont a kereskedelemben lehet kényszeríteni a dolgozókat vasárnapi munkavégzésre méltánytalan körülmények között. Ezért született többek között az a jogszabály, amely nem véletlenül a boltbezárást hagyta figyelmen kívül, hanem pontosan, jól fókuszálva a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szólt.
Azt sem szabad elhallgatnunk, hogy ez az intézkedés egyébként a hozzá fűzött gazdaságpolitikai célokat maximálisan beteljesítette. A szocialistáknak egyetlenegy jóslata sem bizonyult valódinak; persze ez nem meglepő, mert soha nem bizonyul annak. Azt állították a szocialisták, hogy tömeges elbocsátás lesz a kereskedelemben. Ehhez képest a kereskedelmi foglalkoztatás bővült. Azt állították a szocialisták, hogy visszaesés lesz a kiskereskedelmi forgalomban. Ehhez képest a kiskereskedelmi forgalom bővült, messze a GDP- vagy a reáljövedelem-bővülés mértékéhez képest. (Kunhalmi Ágnes: Akkor miért törlitek, ha ennyire biztosak vagytok magatokban?) Természetesen az is igaznak bizonyult, hogy más csatlakozó ágazatok is növekedésnek indultak, főleg a vendéglátás és a kereskedelem. De a szocialistáknak egy multiérdekkel szemben ezek nem számítanak semmit. A magyar kiskereskedők érdeke (Kunhalmi Ágnes: Miért vonjátok vissza?), az a 200 ezer ember, aki egyébként kereskedelmi alkalmazott és foglalkoztatott, mind nem számít.
Egy kétségtelenül igaz: a Fidesz nem tudta ezen pozitív intézkedés mellé állítani az emberek döntő többségét (Kunhalmi Ágnes: Bebuktátok!), és miután az emberek szavára érdemes figyelni, ezért a Fidesz-frakció támogatni fogja a kormány előterjesztését. Természetesen nem adjuk fel azt a küzdelmünket, hogy az emberek mellé kell állni, és azonnal tárgyalásokat kezdeményezünk a kereskedelmi dolgozókkal, ha már a szakszervezetek cserben hagyták őket, hogy hogyan lehet a munkavégzésüket könnyíteni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból. - Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me