SZABÓ SÁNDOR

Full text search

SZABÓ SÁNDOR
SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! A Csongrád Megyei Főügyészség és a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette miatt két személyt előzetesen letartóztatott, egy ellen pedig elfogatóparancsot adott ki. A megalapozott gyanú szerint a Szegedi Vadaspark területén kialakított játszótér és az annak üzemeltetését végző Titan Project’s House Kft., amely, mint korábban többször elmondtam itt, a Házban is, több szálon kapcsolódott a szegedi Fidesz szervezetéhez, 2013-ban jogosulatlanul vett fel hazai és uniós támogatásokat, hiszen a projekt összköltségvetéséhez képest a bekerülési érték, a valós érték csupán 15-20 százalék volt. Gyanú merült fel továbbá arra nézve is, hogy a bűncselekményből származó pénz eredetének elleplezése céljából valótlan tartalmú szerződéseket kötöttek, többek között offshore cégek közbeiktatásával is. A költségvetést összesen 185 millió forint vagyoni hátrány érte.
Tisztelt Miniszter Úr! Az ügyet többször a parlament elé hoztam, és legelőször, amikor erről én önt kérdeztem, akkor azt ígérte nekem, hogy kivizsgálja az ügyet, amit meg is tett. Erről írásban tájékoztatást kaptam öntől.
(16.40)
Abban az volt, hogy a szakértőkön keresztül megvizsgálta az ügyet, és mindent rendben levőnek talált. Két dolog merült fel bennem ezután, miután láttam az ügyészség tájékoztatóját, hogy vagy nem mondott igazat, amit nem gondolok, vagy önt teljes egészében félrevezették ebben az ügyben.
Úgyhogy most ismét fölteszem a kérdést: hogyan lehetséges az, hogy a közreműködő szervezet munkatársai a pályázat túlárazott költségvetését rendben levőnek találták, és mindent rendben levőnek találtak mind a helyszíni ellenőrzések során, mind a záró ellenőrzések során? Lesz-e ennek személyi felelősségre vonása az ügyben, hiszen a közreműködő szervezet hanyagul kezelte a pályázatokat? Várom válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me