VOLNER JÁNOS,

Full text search

VOLNER JÁNOS,
VOLNER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Érdekes volt hallgatni a vita eddigi menetét, azt, ahogy a fideszes képviselőtársak rendkívül keserű szájízzel kommentálták azt a nyilvánvaló politikai vereséget, amit a vasárnapi zárvatartás kérdésében elszenvedtek. Itt ugyanis erről van szó. Vissza kellett egy olyan útról fordulni, ahova el sem lett volna szabad jutni, hiszen az nem most derült ki egyévi vasárnapi zárvatartás után, hogy a társadalom többsége ezt az intézkedést ellenzi. Miért állítják a fideszes képviselők, hogy ez most derült ki számukra? Ez a kezdet kezdetétől fogva nyilvánvaló volt, hogy a társadalom többsége ezt ellenzi. Megjegyzem egyébként, amikor milliárdokat fizet ki a kormányzati hatalom a Századvégnek különböző közvéleménykutatásokra, meg a Nézőpontnak és hasonló szervezeteknek, akkor nyilván megmérték azt is, hogy mi a vasárnapi zárvatartás társadalmi hatása. Teljesen egyértelmű volt, hogy a magyar társadalom többsége ezt az intézkedést ellenzi, ennek ellenére mégis meglépte a Fidesz.
Vannak olyan törvények, amelyek egyértelműen jók vagy rosszak. Ez egy olyan törvény, aminél megosztott maga a lakosság is, és minden pártnak megosztott a szavazótábora, de a többség akarata teljesen egyértelműen abba az irányba mutat, hogy ne legyenek zárva az üzletek vasárnap. Hozzánk is eljutottak természetesen a megosztott álláspont képviselőitől különböző vélemények. Voltak dolgozók, akik megkerestek minket, és elmondták azt, hogy együtt szeretnének lenni a családjukkal vasárnaponként, elmondták azt, hogy akkor lehet egyáltalán családi életet élni. Ezeknek az embereknek az érveit is méltányolni kell.
Ugyanakkor eljutott hozzánk rengeteg ember felháborodása is, amikor fölvetődött a vasárnapi zárvatartás gondolata. Nagyon sokan elmondták azt, hogy ők hétfőtől szombatig dolgoznak, és a vasárnap az egyetlen nap, amikor el tud menni a család bevásárolni, akkor tudják a családi életüket élni. Magyarországon, ha megnézi bárki a különböző nemzetközi munkaügyi statisztikákat, azt lehet látni, hogy az egyik legtöbbet dolgozó ember a magyar ember; nemcsak Európában, hanem az egész világon kimagasló a magyar emberek munkaterhelése, és bizony nagyon sok embernek a vasárnap az egyetlen nap, amikor el tudja látni a bevásárlást, és el tudja végezni a szükségletek kielégítését ilyen módon is.
Érdekes látni ugyanakkor azt a kormányzati hozzáállást, azt a rendkívül arrogáns kormányzati hozzáállást, amit azt mondom, hogy érdemes lenne akár pontokba szedni, és a legalja.hu-ra föltenni pontról pontra. Hogy is indul el ez az egész vasárnapi zárvatartás? Nyilvánvaló a kormányzat számára, hogy az emberek nem akarják, hogy vasárnap zárva legyenek az üzletek.
(10.50)
De Orbán Viktor nem a többség véleményét képviseli, hanem a saját fixa ideáit, és azt mondja, őt aztán nem érdekli, hogy mit gondol a társadalom, majd Orbán Viktor egy személyben el szeretné dönteni a társadalom helyett, hogyan éljenek az emberek. S kérdezem én, mi lesz a következő hasonló lépés, milyen logika alapján.
Hogyan is ment tovább ez az egész történet? A Fidesz egymás után lehetetlenítette el az összes népszavazási kezdeményezést Magyarországon, majd pedig, amikor ez a kérdés egy, az ország többségének véleményét képviselő politikai akarat formájában több pártban is felvetődött, megpróbálta kopasz keretlegények helyszínre küldésével ellehetetleníteni a Fidesz által egyébként oly sokszor védett demokráciát. Megjegyzem egyébként, érdemes volna megkérdezni Pintér Sándort vagy Kontrát Károlyt, hogy mi van ilyenkor, kedves fideszes képviselők, az állam erőszak-monopóliumával, amit önök annyira féltettek, amikor a Fradi Security embereit küldik ki azért, hogy ellehetetlenítsenek egy népszavazást, és erővel kopasz, kigyúrt emberek alkalmazásával megpróbálják ellehetetleníteni ezt a kezdeményezést. Zsoldosokat küldenek azért, hogy az önök által oly sokszor - legalábbis szavakban - képviselt demokrácia működését korlátozzák.
És még egyszer kérdezem, kedves fideszes képviselőtársak, hogy mi van ilyenkor az állam erőszak-monopóliumával. Legyen az a keretmodell minden hasonló politikai cselekvéshez, amit önök kínálnak, hogy egy párt fogadjon föl a zsoldjába különböző kopasz verőembereket? És akkor fel kell tenni itt a kérdést: vajon ki is a szélsőséges a Magyar Országgyűlésben? Nem az, aki kopasz verőembereket küld megakadályozni egy népszavazási kezdeményezést? Nem az a szélsőséges magatartás? Dehogynem!
Érdekes azt is megnézni, hogy micsoda elképesztő pofátlansággal hajtották végre ezt az egész gyalázatos akciót. Két részre oszlottak a kopasz verőemberek, és megpróbálták ennek az egész dolognak a felelősségét a Jobbikra kenni. Úgy fogalmaztak a Fidesz által a helyszínre küldött Fradi Security emberei, hogy a gárdisták már bementek. Úgy nyilatkoztak egyesek, hogy Jobbikhoz kötődő személyek jelentek meg a helyszínen. Teljesen egyértelmű volt a terv: helyszínre küldik a kopasz, kigyúrt embereket, terepszínű nadrágba, bomber dzsekikbe öltöztetve őket, megakadályozzák egy képviselő népszavazási kezdeményezését egyrészről, másrészről pedig megpróbálják rátolni egy ebben az ügyben teljesen ártatlan pártra, a Jobbikra az egész ügy balhéját, a választási felelősségét.
Itt lehet látni azt, hogy amikor a Fidesz zsoldosokat fogad, a helyszínre küldi őket, és ilyen módon próbál egy másik politikai pártot bemocskolni, akkor bizony, kedves képviselőtársaim, nemcsak az állam erőszak-monopóliuma sérül, hanem az állampolgárok pofátlan politizálást nélkülöző joga is, azaz az a jog, hogy ne olyan politikusok vezessék ezt az országot, akik elképesztő arroganciával, kopasz verőemberek alkalmazásával küldik helyszínre ezeket az embereket, és akadályozzák meg azt, hogy eredményes legyen egy népszavazás.
De egyébként arról is érdemes beszélni, hogy az az MSZP, amelynek a jogelődje nemrég még a kommunista szombatot működtette Magyarországon, nem is olyan túl régen - itt még jó néhányan emlékezhetnek ebben az Országgyűlésben erre -, most már a kommunista szombat helyett nemhogy kommunista szombatot nem szeretne visszaállítani, de ők kampányolnak a szabad vasárnapért. Érdemes megnézni, hogy amikor az elvhűségről beszélünk, akkor vajon mi történik azokkal a szocialista internacionálét éneklő szocialista képviselőkkel, akik ezeket az intézkedéseket követelik. A Fidesznek abban teljesen nyilvánvalóan igaza van, hogy ez a baloldali elvek lábbal tiprása, én azonban azt látom, hogy ezzel együtt is a magyar társadalom akarata teljesen egyértelmű és nyilvánvaló, a Jobbik pedig XXI. századi pártként nem pártpolitikai csatározásokba szeretne belemenni, hanem az emberek érdekét, az emberek akaratát képviselni, és mi ebben az esetben is természetesen ezt tettük.
Nagyon fontosnak tartottuk azt, hogy a vasárnap dolgozó kiskereskedelmi alkalmazottak részére legalább 100 százalékos bérpótlékot garantáljon a kormány. Úgy tűnik, hogy a kormány ezt vonakodik megtenni. Tisztelettel arra kérek minden képviselőtársat, gondoljon bele, ha visszaáll a vasárnapi zárvatartás, az embereknek ugyanúgy joguk van ahhoz, hogy ezért a többletmunkáért, azért az áldozatért, hogy vasárnap nincsenek otthon a családjukkal, 100 százalékos bérpótlékra legyenek jogosultak. Azt kérem a kormánytól, hogy az erre vonatkozó jobbikos indítványt fontolja meg és támogassa, ne csökkentsék vissza 50 százalékra a bérpótlék mértékét. Tavaly egy fontos intézkedés volt az, hogy az addigi 50 százalékról 100 százalékra emelték a bérpótlék nagyságát, amit a vasárnapi foglalkoztatás esetén a kiskereskedelmi dolgozóknak ki kellett fizetni. Tehát azt kérem a kormánytól, hogy ne legyen ezen a területen visszalépés, az emberek ugyanis a vasárnapi boltzár ellen voltak, az ellen azonban nem, hogy a dolgozókat kiemelten fizessék meg a vasárnapi munkáért.
Nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy ne legyen kényszeríthető egy olyan foglalkoztatott vasárnapi munkára, aki vasárnap nem akar dolgozni azért, mert a családjával szeretné ezt az időt tölteni. Ebben az esetben a munkáltató inkább még akár a 100 százalékos bérpótléknál is magasabb összeggel premizálja a dolgozókat annak érdekében, hogy az önkéntes vasárnapi munkavállalást ösztönözze. S nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy kiemelt védelem járjon azoknak az embereknek, akik kiskorú gyermeket nevelnek, az ő számukra se legyen kötelező a vasárnapi munka. Meggyőződésem szerint a munkáltatók az olyan emberek számára, akik hajlandók vasárnap dolgozni, ki fogják tudni gazdálkodni ezt az összeget, akár magasabb bérpótlékok bevezetésével is.
Egészében tehát a Jobbik ezt a javaslatot alapvetően támogatja, hiszen a vasárnapi boltzár ellen vagyunk, és szeretnénk, ha az eredeti állapot visszatérne. Úgy gondolom, minden képviselőnek meg kell hajolnia az ország többségének az akarata előtt, amely egyértelműen a vasárnapi zárvatartás ellen van. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me