SZABOLCS ATTILA,

Full text search

SZABOLCS ATTILA,
SZABOLCS ATTILA, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő T/10094. számú törvényjavaslat a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanácsról szóló 2011. évi XCIII. törvényt módosítja annak érdekében, hogy a tanács munkája hatékonyabb legyen, és még szélesebb társadalmi csoportok érdekeit jelenítse meg.
A tanácsot azzal a céllal hozták létre, ahogy a törvény is fogalmaz: a tanács a gazdaság és a társadalom fejlődését érintő átfogó ügyek, a nemzeti stratégiák megvitatására, valamint a harmonikus és kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés, illetve az ehhez illeszkedő szociális modellek kidolgozásának és megvalósításának előmozdítására létrejött, az Országgyűléstől és a kormánytól független konzultációs, javaslattevő és tanácsadó testület, a munkaadói és munkavállalói, érdekképviseleti szervezetek, gazdasági kamarák, nemzetpolitika területén tevékenykedő civil szervezetek, a tudomány hazai és határon túli képviselői, valamint külön törvény szerinti egyházak közötti társadalmi párbeszéd legátfogóbb, sokoldalú konzultatív fóruma legyen.
(18.20)
A tanács a legszélesebb nemzeti konszenzus elérésére törekszik, ezért tagjai között számos érdekegyeztető fórum és szövetség megtalálható, de most valamennyi szervezet felsorolásától eltekintenék. A tagszervezetek különböző oldalakat alkotnak, úgymint gazdasági, érdekképviseleti, civil, tudományos, valamint felekezeti oldal. Fontos kiemelni, hogy a tanács tagjai az őket delegáló szervezet megbízásából tagjai a tanácsnak, megbízásuk négy évre szól, munkájukért díjazásban nem részesülnek. Működésük során figyelembe veszik az Európai Unióban kialakult egyeztetési gyakorlatot, hiszen a maastrichti szerződéshez csatolt szociálpolitikai megállapodás is kimondja, hogy a tagállamok célkitűzése a társadalmi partnerek közötti párbeszéd elősegítése. Ugyanakkor a párbeszéd konkrét tagállami rendszerének meghatározása nemzeti hatáskör, ezért nincs olyan uniós jogszabályi kötelezettség, amely a működtetést szabályozná.
Tisztelt Ház! A mostani törvényjavaslat célja, hogy a tanács mandátumának lejárta esetén a további működést szabályozza. A törvényjavaslat elfogadásával megvalósuló változásokat államtitkár úr felsorolta, így ezeket nem ismétlem meg. Úgy gondolom, hogy a megfogalmazott változások hozzájárulnak a különböző társadalmi csoportok érdekeinek még hatékonyabb becsatolásához, ezért kérem, támogassák a törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me