GÚR NÁNDOR

Full text search

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mondhatnánk úgy is - folytatva ezt a gondolatmenetet, ha már a vízmérőórák cseréjével kapcsolatosan vetettük fel a létező problémákat -, hogy önök nem adnak, hanem elvesznek. Megpróbálják elhitetni, hogy adnak rezsicsökkentés gyanánt, miközben más módon, más formában pedig elvesznek, akár a vízmérőórák cseréje tekintetében is.
(15.00)
De nemcsak a vízmérőórák kérdéskörével érdemes foglalkozni, hanem, még egyszer megismételve mindazt, amit képviselőtársaim mondtak, azzal mindenképpen, hogy a 27 százalékos, világbajnoknak mondható áfa vonatkozásában az alapvető élelmiszer, magyarul a víz tekintetében legalább el kellene tudni érni oda, hogy az 5 százalékos mértékre vissza tudjon menni az ország, egyszerűen azért, mert bár fideszes képviselőtársam azt mondta, hogy ha olcsóbb lenne a víz, akkor nőne a fogyasztás - nem, nem! Ha olcsóbb lenne a víz, akkor kevesebben lennének olyanok, akik nem tudják kifizetni a szolgáltatási díjakat. Mondtam, ma van olyan víziközmű-társaság, amelyiket érintően 8-12 százalék közötti kintlévőség van, és ez nem trehányságból származik, hanem egyszerűen abból, hogy az emberek olyan élethelyzetben vannak, hogy akár az alapvető szolgáltatások díjait sem tudják megfizetni, egyszerűen azért, mert a megélhetéshez szükséges, tisztességes minimumpénzeket sem kapják meg.
Nagyon jól tudják önök is, nem kell, hogy elkezdjek beszélni a közfoglalkoztatotti bértől a minimálbéren keresztül sok minden egyéb másról. Egy szó, mint száz, összegezve, azt gondolom tehát, nem úgy kell adni, hogy közben elvesznek; és olyan feltételt kell teremteni, ahol pedig a szolgáltatás díjai kevesebbe kerülnek, egyszerűen azért, hogy megfizethetők legyenek, elnök úr. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me