DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY

Full text search

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY
DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt időszak egyik legszomorúbb híre volt az az eset, amelyben egy középkorú nő hirtelen halált halt, és erről számolt be a média. A halálesetet hatósági vizsgálat követte, amelynek tanulságait most kell levonni. A vizsgálatot kérő, egészségügyért felelős államtitkárság közleménye alapján az üggyel kapcsolatosan most ott tartunk, hogy a mentőszolgálat és a kórház is a szakma szabályainak megfelelően járt el annak a 37 éves külföldi nőnek az ellátásánál, aki március elején halt meg. Az eset azért kapott szélesebb körű médiafigyelmet, mert abban, mint cseppben a tenger, benne van a budapesti sürgősségi ellátás, a betegszállítás és a mentés összes problémája.
Idézzük fel röviden, mi is történt, és mit is tudunk jelenleg! Ahogy az ügyről először beszámoló Népszabadság írta, röviden: A 30-as évei közepén járó hölgy az utcán összeesett. A stroke-gyanús beteghez a XII. kerületben riasztották a mentőket, akiket a Szent Imre Kórház sürgősségi ügyelete a Szent János Kórházba irányított. Az a kórház azonban korábban lemondta az intenzív ellátást igénylő beteg fogadását, ezért a nőt a helyettesítő Szent Margit Kórházba vitték, ahol az ügyeletes orvos - neurológus szakorvos hiányában - nem akarta átvenni. Majd a Szent Imre jelezte, ebben az esetben mégis fogadja a beteget. Csakhogy időközben a nő keringése leállt, nem volt szállítható állapotban. Újra kellett éleszteni, végül a Szent Margit Kórházban megműtötték, ám nem sokkal később elhunyt.
Az eset rámutatott arra a hiányosságra, és ez talán a legfontosabb ebben, ami nem új keletű, hogy már lassan egy évtizede a beteglepasszolgatós rendszer működik Budapesten, és nemcsak a betegek, hanem a dolgozók és az intézmények is komoly kárvallottjai ennek a rendszernek. Aki ilyen rendszert hozott létre, az az első válságjelenségre sem volt hajlandó módosítani; talán ő a felelős.
Mindezekre tekintettel kérdezem tisztelt államtitkár urat, miért csak egy, a médiában nagyobb port felverő ügy hatására hajlandó az egészségügyi kormányzat az évek óta ismert állapotok felülvizsgálatára. Mikorra várható, hogy megszűnik a beteghurcolási rendszer, ahol egymásra licitálnak, küldözgetik a betegeket összevissza Budapesten? Mikorra tervezi megoldani a kormány a budapesti betegellátást úgy, hogy hasonló esetek ne fordulhassanak elő? Várom érdemi válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me