KONTRÁT KÁROLY

Full text search

KONTRÁT KÁROLY
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Én az ön által feltett kérdésekre válaszoltam. Elmondtam, hogy a biztonsági kockázat kiszűrésére mely szervek jogosultak, mely szerveknek a hatáskörébe és felelősségi körébe tartozik (Dúró Dóra: Minden rendben van!) ez a nagyon fontos feladat. Elmondtam, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Terrorelhárítási Központ és a rendőrség jár el ezekben az ügyekben.
Ami pedig azoknak a cégeknek a hátterét illeti, az engedélyezési eljárás egészét érinti, én elmondtam, hogy a törvény szerint a Gazdasági bizottság jár el, és a Gazdasági bizottsághoz intézhet kérdést, attól kérhet tájékoztatást, ez az ön képviselői joga. Arra biztatom, hogy ha bármilyen olyan konkrét ügyről tud, akkor tegye meg ezt a tájékoztatáskérést, és bízom abban, hogy a Gazdasági bizottság minden kérésére megadja a tájékoztatást. Ami pedig Magyarország biztonságát illeti, szeretném önt megnyugtatni, hogy a magyar hatóságok megtesznek mindent ennek érdekében. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me