DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Minden rendelkezésünkre álló lehetőséget igyekszünk kihasználni arra, hogy minél több fiatal szólhasson bele a közéletbe, minél többen tudják elmondani a véleményüket. Ennek egyik formája pontosan az, hogy akár az interneten keresztül is elmondhatják a véleményüket.
A Jobbik sokszor szereti ezt mondani önmagáról - talán még mindig nem hitte el, ezért mondogatja ilyen sokszor magának -, hogy ő a XXI. század pártja. Azt hiszem, a XXI. század pártjaként a honlapon való kommunikációt, a honlapra kitett jogszabályok véleményezési lehetőségét (Dúró Dóra: Jaj, Bence! Jaj, Bence!) értelmetlen dolognak mondani, szerintem ellentmond más kérdésekkel, de ezen túlmenően igyekszünk a diákokat, a diákok képviseleteit, amelyek nyilván az életkorból adódóan folyamatosan változnak, minél több esetben meghívni, egyeztetni velük. A holnapi napon is be fognak jönni a minisztériumunkba többen is, több szervezet képviseletében is, hiszen mind a Magyar Ifjúsági Konferencia, mind a Nemzeti Ifjúsági Tanácsnak a képviselői kétheti vendégek a minisztériumunk épületében. Elmondhatják a fiataloknak, a diákoknak az érdekeit, a képviseletükben elmondhatják a véleményüket.
Azt kértük tőlük, ne csak a két szervezet véleményét mondják el, hanem minden más ifjúsági szervezetnek, érdekképviseletnek a véleményét csatornázzák be. (Farkas Gergely: A kormány álláspontja érdekel.) Ők ketten a saját véleményükön túl azért is felelősek, hogy minden más szervezet véleménye is, akik fiatalokkal foglalkoznak, amelyek fiatalokat tömörítenek, az oktatás jelenlegi kérdései kapcsán megjelenjenek a döntéshozók asztalán. Ők ezt meg is teszik időről időre, és nyilvánvalóan, ha a Diákparlamentnek is van javaslata a saját működésének kiterjesztésével kapcsolatban, a diákok szavának még hangosabbá tétele kapcsán, azt természetesen meg is tehetik, nyilván ők ezt meg is teszik a maguk formájában, eljuttatják a minisztériumhoz, eljuttatják a Nemzeti Ifjúsági Tanácshoz.
Nemzeti Ifjúsági Tanács jött létre annak a célnak az érdekében, hogy lefedje az összes honi ifjúsági szervezetet. Egyiket vagy másikat nehéz ezek közül kiemelni. Bízunk benne, hogy mindegyik képviselhet egy másikat is. Mi kétheti rendszerességgel a NIT-tel, illetőleg a másik szervezettel, a MIK-kel egyeztetünk időről időre. Bízunk benne, hogy mások véleményét is elmondják.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me