CSERESNYÉS PÉTER

Full text search

CSERESNYÉS PÉTER
CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Abban egyetérthetünk, hogy a változó világ változó elvárásaihoz kell igazítani a szakképzést, és pontosan ezt tesszük. Sajnálom, hogy nem tanulmányozták megfelelő módon, hogy hogyan alakul át a szakképzés, hisz minden egyes pontja, minden egyes változás abba az irányba mutat, hogy a munkaerőpiac által kívánt jól képzett, a szakmáját jól gyakorló és mélyen ismerő szakemberek kerüljenek ki a munkaerő világába, a munkaerőpiacra.
(15.50)
Ennek érdekében a magyar kormány 2010 óta folyamatosan kiemelt figyelmet fordít a szakképzés területére, és az elmúlt években jelentős, láthatóan eredményes tevékenységet végzett a szakképzési rendszer átalakításában.
Az elmúlt évben a kormány által elfogadott, „Szakképzés a gazdaság szolgálatában” című koncepcióban megfogalmazottak alapján megtörtént törvénymódosítások irányai mentén már az elmúlt időszakban is jelentős lépések történtek. Ennek keretében, mint azt az interpellációjában a képviselő úr jelezte, és jól, a 2016-2017-es tanévtől, pontosan 2016 szeptemberétől, az új képzési struktúra részeként felmenő rendszerben elindulnak a szakgimnáziumi képzések. A szeptembertől bekövetkező változás nem egyszerűen névváltozást jelent, hanem a képzési szerkezet átalakítását is, amely a XXI. századhoz szükséges készségek, kompetenciák fejlesztését és a nagyon-nagyon fontos informatikai és nyelvtanulási igények kielégítését szolgálják.
A szakgimnáziumi képzésben tervezett új közismereti képzési struktúra a korábbiaknál több lehetőséget biztosít a nyelvi, a pénzügyi-vállalkozói és informatikai ismeretek, valamint a szakmai többlettudás megszerzésére, hiszen az átalakulás eredményeként a szakgimnáziumban tanulmányaikat megkezdők az érettségi keretében már szakképesítést is szereznek majd. A jelzett változás azonban nem érinti a kötelező érettségi vizsgatantárgyak órakereteit, szeretném hangsúlyozni, amelyek így változatlanok maradnak, továbbá az új kerettantervi tervezet azt is biztosítja, hogy a gimnáziumi képzésben tanulóknak egy, a választott szakirányhoz kapcsolódó természettudományos tantárgy esetén akár emelt szinten is az érettségire történő felkészülése biztosított lesz. Ez a képzési szerkezet a szakgimnázium alapcéljaihoz igazodóan az érettségire épülő technikus szakképesítés megszerzéséhez és a szakirányú felsőoktatási továbblépéshez is segítséget nyújt, tehát nem igaz az, hogy zárt ez a rendszer, tovább lehet tanulni a felsőoktatásban is. Ez a rendszer segíti ezt, de nem teszi lehetetlenné más irányú továbbtanulási pályák elérését sem.
A szakgimnáziumi tanuló az érettségit követően, a gimnáziumban végzett társához hasonlóan, bármelyik ágazatban továbbtanulhat a szakképzésben, és két év alatt bármelyik iskolai rendszerben oktatott szakképesítést szerezhet. Tehát ha nem a szakgimnáziumi tananyag alapján szerzett szakképesítésének megfelelő szakmát akar szerezni, akkor két évet kell tanulni. Ha egyébként a szakgimnáziumban szerzett szaktudását akarja kamatoztatni, akkor egy év képzéssel már megszerezheti a szakmáját, és technikusi végzettséget is szerezhet.
A felsőoktatás irányába továbblépni nem kívánó szakgimnáziumi tanuló tehát ötéves képzést követően két szakképesítéssel, technikusi végzettséggel és az érettségi keretében megszerzett szakképesítéssel, a gyakorlatorientált tudást biztosító duális képzés nyújtotta előnyökkel, valamint a megemelt nyelvi óráink biztosította stabilabb nyelvtudással széles körű, megalapozott, a XXI. században szükséges tudással léphet ki a piacra. Azt hiszem, az az aggodalom, az az aggódás, amit ön megfogalmazott az interpellációban, nem állja meg a helyét, ezért kérem, hogy a válaszomat fogadja el. Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me