DR. SZABÓ LÁSZLÓ

Full text search

DR. SZABÓ LÁSZLÓ
DR. SZABÓ LÁSZLÓ külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Azt kell mondjam, hogy jó híreim vannak, ugyanis amiről a kereskedőház az elmúlt évben híres volt, és a sajtóban elég sokat is lehetett róla hallani, az az, hogy 2015 a rekordok éve volt. 2015 volt ugyanis az első olyan év, amikor ez az integrált, új külgazdasági rendszer - ami egyrészt a diplomáciai gazdasági fókusz megalapítása, másrészt pedig a külgazdasági háttérintézmények, név szerint a Magyar Kereskedőház Zrt., illetve az Eximbank és a HIPA, a Befektetési Ügynökség - egészében el tudta azt érni, amit szerettünk volna, és amit kitűztünk egymásnak.
Gyakorlatilag nincs olyan külgazdasági célkitűzés és nincs olyan külgazdasági mutató, ami ne ért volna el rekordszámot az elmúlt évben. 90,7 milliárd eurót exportáltunk, 7,4 százalékos a növekedés egyébként az előző évhez képest. A külkereskedelmi többletünk ugyancsak a valaha volt legnagyobb számot, 8,1 milliárd eurót ért el, ami 28 százalékos növekedés. Ezeket a rekordokat nem lehetett volna elérni nagyon komoly exportpromóció nélkül. Ezt végzi a kereskedőház.
Magyarország egyébként a régióban az egyik legkevesebbet költi exportpromócióra, tehát jó hírem van önnek: igenis megéri ez a költség, és a még jobb hír, úgy érzem, az, hogy a profit a cégeknél, a magyar kis- és középvállalkozóknál keletkezik. Gyakorlatilag most már több mint 4 ezer magyar kis- és középvállalkozás áll szerződéses kapcsolatban a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-vel. Tavalyelőtt 760 milliárd forintot exportáltak, tavaly 830 milliárd forintot exportáltak, ez 9 százalékos növekedés.
Az Eximbank 500 milliárd forintot is meghaladó refinanszírozásban adott hitelt kis- és középvállalkozóknak, most már több mint 2 milliárd eurónyi hitelállománya van kis- és középvállalkozóknál a banknak, a HIPA pedig 67 projekt segítségével a magyar GDP több mint másfél százalékát, 1,4 milliárd eurót tudott hozzáadni a magyar gazdasághoz. Én úgy érzem, hogy büszkének kell lennünk arra, amit végzett a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt., és remélem, hogy erről lesz híres majd a továbbiakban is. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me