DÖMÖTÖR CSABA,

Full text search

DÖMÖTÖR CSABA,
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Szeretnék az imént elhangzottakra reagálni. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, hogy az itt ülőket foglyul ejti egy hazugságkör, azt hiszem, hogy így fogalmazott. Azt szeretném mondani, hogy minket nem, a jelenlévők nagy részét nem, legfeljebb önt. Miért is mondom ezt?
2006-ban, amikor önök markáns szerepet vittek az egészségpolitika irányításában, Kökény Mihály úgy fogalmazott, hogy sem a kormány, sem az MSZP programjában a fizetős szolgáltatások bevezetése nem szerepel. Mindehhez azt is hozzátette, hogy az MSZP nem teszi fizetőssé az egészségügyet, az MSZP nem adja el a kórházakat. Ugyanilyen szellemben fogalmazott Kuncze Gábor, és később ön, a 2006-os televíziós vita során azt mondta, hogy azt állítani, hogy a kormány gyógyszerfelírási díjat akar bevezetni, az egy nagyon buta és igazságtalan kampánynak felel meg.
Ezek után 2007. február 15-én bevezették a vizitdíjat, amely vagy 300, vagy 600, vagy 1000 forintjába került a magyar állampolgároknak. Csak a kommunikációra egyébként 220 millió forintot költöttek úgy, hogy ez nagyjából 733 ezer ember első vizitdíjának felelt meg.
Azért szeretném ezt a kérdéskört felhozni, mert egyetértek azzal, hogy a finanszírozás kérdése egy alapvető kérdés az egészségügyben, éppen azért, ha van egy többórás vita az egészségügy jövőjéről és jelenéről, akkor tisztázni kell azt, hogy a finanszírozás kérdése hogyan nézzen ki, és ha jól értem szavait, ön nem zárja ki azt, hogy a fizetős egészségügy kérdése újra napirendre kerüljön (Gyurcsány Ferenc közbeszól.), és szerintem a mai napot arra is jó lenne kihasználni, hogy a baloldali pártok tisztázzák, nyilatkozzanak arról, hogy szeretnék-e újra napirendre emelni a fizetős egészségügy kérdését. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban. - Gyurcsány Ferenc közbeszól.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me