GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC (Független): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Balog miniszter úr csalódást keltő expozéja után az államtitkár úr hozzászólása legalább valami reménnyel kecsegtet bennünket, hogy lehet racionálisan is beszélni erről a dologról. Ha nem haragszanak - mint aki egyébként egy sok tekintetben politikai vereséget szenvedett egészségügyi reformban kulcsszerepet játszottam 2010 előtt -, abba a vitába, hogy a kormánypárti képviselők mondanak nekik kedvezőnek tűnő adatokat, mi, ellenzékiek meg nyilván olyanokat, amelyek leírják a mostani nehéz állapotokat, ebbe nem mennék bele; sok részlet elhangzott. Amiből igazán hiány van, mégis úgy látom, az inkább az értése ennek a problémának, de nem akarok fellengzősen beszélni. Van itt két nagy - az önök kedvenc szavát fogom majd használni, velem kapcsolatban szokták használni - hazugságkör, ami minthogyha fogva tartana bennünket, önöket is és sok tekintetben bennünket is, és ha jól értem az eddigi hozzászólásokat, akkor nem nagyon érintettük ezt a dilemmát.
Évtizedek óta van három alapállítás, hogy mit kívánunk meg az egészségügytől, és nagyon szégyenlősen nyúlunk ehhez hozzá. Azt mondjuk, hogy mindenkinek egyenlően, azt mondjuk, hogy mindenkinek ingyenesen, és azt mondjuk, hogy mindenkinek a legmagasabb színvonalon. Ez a három nagy pillére van; volt, hogy ez az alkotmányban is szerepelt, nem tudom, hogy a mostani Alaptörvényben benne van-e ez a három állítás - ez már nincsen benne.
(13.20)
Ha nincsen benne, az a tekintetben egyébként könnyebbé tenné a vitát, hogy akkor ezek szerint elhárult az alkotmányos akadálya, hogy ezt megvitassuk. Mert a helyzet valóban az, hogy nyilván sok választó, aki hallgat bennünket vagy engem, nem fog ennek örülni, de az az igazság, hogy ezt a három alapelvet egyszerre érvényesíteni nemcsak hogy nem tudjuk, de nem is lehet. (Dr. Schiffer András: Dehogynem!)
Teljesen világos, hogy azon túl, hogy sok baj van itt a pénzek környékén - és hallom, hogy mindenki erről beszél, én erről már akkor nem nagyon fogok beszélni -, nemcsak az határozza meg, ahogy államtitkár úr mondja, hogy ki milyen ellátást kap, hogy milyen az ellátó intézmény önérdeke. Ez is benne van a pakliban, de ne legyünk már vakok és farizeusok! Ma azt, hogy melyikünk milyen ellátást kap, alapvetően két dolog határozza meg: van-e olyan kapcsolatrendszere, hogy egy telefonnal elér valakit, egy jó nevű orvost, egy jó nevű igazgatót, és átugrik lépcsőket, vagy van-e annyi pénze, hogy megfizeti magának legálisan vagy most a legálissá tett hálapénzzel. Ne tegyünk úgy, mintha ez nem létezne a magyar egészségügyben. Szembe akarunk ezzel nézni vagy nem? Van erre szándéka a kormánypárti képviselőknek vagy sem? Szerintem kellene hogy legyen szándék, legalább arra, hogy egy szabályozott hozzáférés legyen, és lehessen tudni, hogy kinek mi jár.
Nem igaz az, hogy egy nyírbogádi idős asszony hozzáférése a magyar egészségügyi szolgáltatásokhoz ugyanaz, mint akár a parlamenti képviselők többségének vagy a nagyvárosok elitjének. Nem igaz! Nézzenek a maguk családjára, rokonságára, önmagukra. Nem igaz! Nem igaz, hogy a legmagasabb ellátást tudjuk adni mindenkinek. Hogyan lenne igaz? Azért mondom, hozzám szólt egy pillanatra Schiffer frakcióvezető úr, hogy ez csak akarat kérdése. Hát látjuk a statisztikákban, hogy az egészségügyi technológia fejlődésének következményeként az ottani költési igény lényegesen meghaladja a magyar nemzeti jövedelem legoptimistább előrejelzését is. De van annak korlátja, hogy mit tudunk adni az embereknek. Múlt heti írásokból önök is olyan jól tudják, mint én, tudatosan korlátozza az egészségbiztosító pénztár bizonyos új gyógyszerek behozatalát és rendszerszintű használatát, mert nem bírja ki a költségvetése. Emberi drámák sokasága van ebből.
Én nem tanácsot akarok ebben az ügyben adni képviselő-kollégáknak, mert nekem magamnak is elég sok kudarcélményem van, hogyan lehet megváltoztatni ezeket a megrögzöttségeket és hiteket. De azt komolyan gondolom, hogy legalább el kellene kezdeni erről beszélgetni. Ez az önök felelőssége. Van-e erről érdemi nyilvános vita? Vagy végighallgatunk a minisztertől egy számzuhatagot, ami egy minisztériumi főosztályvezetőnek a pénzügyminisztériumból lehet, hogy dicsőségére válik, hát az emberi erőforrások miniszterétől, azt mondom, hogy kiábrándító és kicsikét szégyen.
Ez az első nagy hazugságkör. Mi ezzel, ha óvatosan is, megpróbáltunk annak idején szembenézni, kibontani egyre inkább az igazság minden részletét, ha úgy tetszik. Hogy valami örömet is okozzak önöknek: nem voltunk benne nagyon sikeresek, de azt hiszem, hogy nekünk volt igazunk, és akkor önöknek nem volt igaza, amikor ezt akadályozták. Ma előrébb tartanánk, ha annak idején, annak a reformnak jó néhány eleme nem bukik el, többek között az önök által szervezett ellenálláson.
Aztán van egy másik hazugságkör, ez még bonyolultabb. Mert az egyik oldalról teljesen világos, hogy az egészség az egyik legfőbb emberi érték. Ha egészség van, akkor már nagyjából azt mondjuk, hogy egy picikét beljebb vagyunk. De az nem igaz, amikor ezt szembeállítják azzal, hogy önök pontosan tudják, hogy az egészségügy mint iparág mögött van üzlet nagyon sokak számára; kinek igen jó üzlet, nem kevés disznósággal is helyenként tarkítva, kinek meg igen rossz üzlet. Igen rossz üzlet azoknak a befizetőknek, akik egy életen át fizették a tb-járulékot, és most alig tudnak valamilyen tisztességes szolgáltatást kapni, igen rossz üzlet jó néhány egészségügyi szakdolgozónak, és fantasztikus üzlet technológiaszállítóknak, sokszor gyógyszerszállítóknak, nem szerencsés az a kifejezés, amit az utóbbi napokban tanítanak itt meg nekünk: az orvosbáróknak. Azt hiszem, hogy nem ez önmagában az egészségügy első számú problémája, de nyilván vannak, akik igen jól megélnek ebből a történetből.
Önök éveken keresztül tanították a magyaroknak azt az egyszerű dolgot, hogy az egészség nem üzlet. Azt hiszem, hogy sikeresek voltak tanárként, csak egy rossz tananyagot tanítottak, mert az egészség üzlet is. Ha nem értjük meg, hogy hogy a csudába lehet ezt a kettős szempontot összeegyeztetni jól, hogy a végén mi legyünk a nyertesei, ne pedig a tiszta üzleti haszon érdekében az egészségiparba befektetők, akkor azt hiszem, hogy soha nem lesz ebből normális egészségügyi szektor, mert az azt működtető érdekek és értékvilág összehangolását nem tudjuk megtenni. Szóval, minden olyan vita, ami itt most a Házban elhangzik, hogy több pénz, meg több szerkezeti változás, meg mélyebbre, azt hiszem, addig nem fog menni, amíg az alapkérdésekkel nem néznek szembe, ami végtelenül fájdalmas lesz.
Utolsó megjegyzésem: fura módon elővették a közoktatás ügyét a kollégáim. Szerintem közoktatásban azért vannak önök bajban, mert változtattak, sajnos rossz irányba, a tanárok minden követelése a 2010 utáni változtatásokkal szemben szól, egészségügyben meg azért, mert talán saját csapdájukból nem tudtak kimenekülni, és nem csináltak semmit. Ha kíváncsiak lettek volna egyébként a tanácsomra, de miért is lennének kíváncsiak, fordítva kellett volna, drága kollégák. Oktatásban hagyni - ez egy nem tökéletes, de viszonylag jó rendszer volt -, egészségügyben pedig éppen azért, mert nem engedték, hogy megcsináljuk, maguknak el kellett volna kezdeni csinálni. Nem csinálták.
Szerintem nincsen többük két évnél kormányozni, hát akkor most oltsák a tüzet, arra még van idejük, a többit meg majd hagyják ránk, megcsináljuk. Köszönöm. (Derültség a Fidesz soraiban. - Korózs Lajos és Varju László tapsol. - Boldog István közbeszól.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
