KORÓZS LAJOS

Full text search

KORÓZS LAJOS
KORÓZS LAJOS (MSZP): Köszönöm szépen. Kedves Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy példátlan, hogy egy ilyen egészségügyi vitanapon a tárcát irányító miniszter és az államtitkár órákon keresztül távol van az ülésteremből. Ez példátlan! Azt gondolom, hogy az elmúlt 25 évben nem nagyon volt erre precedens. (Font Sándor: Ez nem igaz!) Nemigen volt erre precedens. (Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán elfoglalja államtitkári helyét.)
Két dologról szeretnék nagyon röviden beszélni, egyrészt a társadalombiztosítás mint az államigazgatás egy nagy alrendszerének a jelenlegi helyzetéről és a jövőbeni kilátásairól, és néhány mondat erejéig a krónikus ágyak kapcsán is, ha van türelmük végighallgatni.
(13.40)
Azt gondolom, és utalt erre az LMP-s frakcióvezető, Schiffer András képviselőtársunk is, az ősbűn véleményem szerint akkor keletkezett, amikor az Alaptörvényből kimaradt maga a definíció, az hogy „társadalombiztosítás”. Nézzék, biztosan nagyon sok hozzászólás azzal fog majd kezdődni, hogy mennyi pénzre, forrásra van szüksége az egészségügynek, és ezt joggal fogják felvetni, hiszen az egészségügyhöz értő közgazdászok bizonyítják már hónapok óta, ha nem évek óta, hogy mintegy 500-600 milliárd forintot bele kéne tenni az egészségügybe, mert egyébként nem lesz működőképes. Természetesen azokról a strukturális módosításokról én most nem beszélek, amelyeket a szakemberek a források mellé tesznek.
Nézzék, én úgy látom, hogy mindaddig, amíg nincs tisztázva, hogy az állami egészségügy útján kívánják-e ezt a problémát orvosolni vagy a társadalombiztosítás útján, addig felesleges bármiről is beszélni, hiszen az Alaptörvény szerint gyakorlatilag ma Magyarországon nincs társadalombiztosítás, és ha nincs társadalombiztosítás, helyette volt egy államosítás, és úgy néz ki, hogy az állami struktúrában kívánják ezeket a problémákat orvosolni, ez pedig csődöt mondott. Érdemes lenne azon elgondolkodni véleményem szerint is, hogy alkotmányos joggá tesszük-e a társadalombiztosítás útján való ellátásokat, benne az egészségügyi ellátást és benne a nyugellátást. Azt látom, hogy ez a két alrendszer ma már csak azért működik, mert a benne dolgozó emberek eszméletlen munkát végeznek, éjt nappallá téve dolgoznak, és a kormány mindent elkövet annak érdekében, hogy alátámassza azt a kormányzati akaratot, hogy mondjuk, egy éven belül fúzióra lépteti a két intézményt. Állítólag nemzeti családtámogatási és társadalombiztosítási hivatalt hoz létre, majd egy év múlva ezt is megszünteti, tegnap utaltam rá az interpellációmban, az egészet a kifizetés szintjére degradálja, és ezt a Magyar Államkincstárhoz fogja telepíteni. Na de, kérem szépen, itt a folyósításoktól sokkal többről van szó, sokkal, de sokkal többről van szó!
Annak idején, amikor az Alaptörvény elfogadásra került, és hozzárendelték a sarkalatos törvényeket, illetve még azt megelőzően az előző alkotmányt módosították, világosan látszott az, hogy a nyugellátás esetében kizárólag az öregségi nyugdíjat kívánják nyugdíjként megtartani, és minden ellátás gyakorlatilag állami kegytől függ. Eltörölték az előrehozott öregségi nyugdíjat, a rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíjat, a csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíjat, a többit már nem is mondom, a korengedményes, korkedvezményes bányász- és művésznyugdíjakat. Ennek folyománya volt az, hogy az egész nyugdíjigazgatást szétverték, az egész nyugdíjigazgatást megrogyasztották, majd egy minisztériumi osztály szintjére degradálták le.
Évek óta várok egy olyan egyszerű válaszra, hogy egy igény megjelenése esetén - természetesen most a nyugdíjról beszélek - mennyi idő múlva születik határozat, és a határozathoz képest hány hónap múlva kerül folyósításra az elbírált juttatás, járadék. Négy éve képtelenek erre az egyszerű kérdésre választ adni, hiszen a panaszosok ezrével, tízezrével mondják ma már, hogy az igény megjelenéséhez képest a folyósítás hét, nyolc, kilenc hónapra történik meg, és ezek az emberek pénz nélkül kell hogy létezzenek majdnem egy éven keresztül.
Államtitkár úr, hogy fogalmazott a krónikus ágyakat illetően? Azt mondta, hogy elherdálják azt a pénzt, ami egyébként az egészségügyet illetné? Azt gondolom, ezek az idős emberek, akikről szó van - egyes statisztikák szerint 17 ezer ilyen ágy van, más statisztikák szerint 27 ezer ilyen ágy van, vélelmezzük, hogy ezeken ennyi ember van, és egy ember is fontos -, egyszerre öregek és betegek. Éppen hogy a szociális ellátórendszert és az egészségügyi ellátórendszert közelíteni kell egymáshoz. Pontosan tudjuk, hogy az egészségügy optikáján keresztül gondolhatják azt, hogy inkább szociális ellátásra szorulnak, a szociális optikán keresztül pedig gondolhatnák azt, hogy egészségügyi ellátásra szorulnak.
Minden olyan fillér, amelyet ezekre az idős emberekre fordít ma a magyar állam vagy a magyar társadalom, nem elherdált pénz. Ezek az emberek nem az űrből jöttek, ezek az emberek a mi szüleink, a mi nagyszüleink, akik évtizedeken keresztül társadalombiztosítási járulékot fizettek, megszolgálták annak az árát, hogy az életük utolsó szakaszában emberhez méltó ellátást kapjanak. Minden fillérét kifizették, 40-50 éven keresztül dolgoztak három műszakban, és járulékot fizettek. Igaz, tudom, a munkáltatói járulékokat önök átnevezték szociális hozzájárulási adóvá, és nem kell közgazdásznak lenni ahhoz, hogy tudjuk, az adó közteher, és a közteherért nem jár ellenszolgáltatás. Ezt a részt is kiherélték a régi alkotmányhoz képest, de mégis azt mondom, hogy ezekre az idős emberekre oda kell figyelni, méltóvá kell nekik tenni életük utolsó szakaszát.
Magyarország nem lehet olyan szegény, nem gondolkozhat úgy egy kormány, hogy teljesen mindegy, hogyan fejezik be földi pályafutásukat. Méltó öregkort kell biztosítani minden egyes idős embernek. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me