DR. BITAY MÁRTON ÖRS

Full text search

DR. BITAY MÁRTON ÖRS
DR. BITAY MÁRTON ÖRS földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Ami a fizetéseket illeti, valóban volt egy ilyen sajtómegkeresés. Én már az ellen is tiltakoztam, próbáltam az újságírót irányítani abból a szempontból, hogy mégis miért akarja megtudni azt, hogy hányszorosa a takarítónőének a vezérigazgató bére, hogy ebből milyen releváns következtetést szeretne levonni. A 45-szörös az igaz, de ott valóban egy olyan munkatársról van szó, aki a tisztaságért felelős az adott cégnél, a vezérigazgatóhoz képest; tényszerű megállapítás annál a cégnél, 45-szörösét keresi a vezérigazgató, mint ahogy ez, azt gondolom, nagyon sok esetben így van. Az, hogy a miniszterelnök úr fizetése miért feleannyi, mint az állami erdőgazdaságokénak, nem akarok provokálni, de szerintem az állítás első felével van a probléma, de ezt majd nyilván a mindenkori miniszterelnök és a kormány eldönti, hogy mennyi bérezést ad Magyarország miniszterelnökének, de én ebből a szempontból inkább azt érzem problematikusnak, nem azt, hogy mennyi a cégvezető bére. Egyébként kormányhatározat van arról, hogy mennyire kell megemelni e cégek cégvezetőinek a fizetését. Jellemzően az indukálja ezt, hogy ne a piaci szférába menjenek el, ne az legyen, hogy a piaci szféra a legjobb szakembereket elszívja, hanem próbáljuk meg megtartani a közszférában.
Ami a 22 állami erdőgazdaságot jellemzi, 2010 előtt csődhelyzetről, mínuszokról, ilyen problémákról hallottunk; 2010 után ilyenről már szó sincsen, sem mínuszban nem működnek az állami tulajdonú cégek, sem csődhelyzetről nincs szó. 2010 óta összesen 15 milliárd forint értékben fejlesztettek közjóléti fejlesztéseket. Egyébként pedig a Kehi-jelentésben foglaltakkal kapcsolatosan nyilván mi is, a Földművelésügyi Minisztérium is meg fogja tenni a szükséges lépéseket, de egyelőre ennek még a sajtóvonzatait láttuk, írásos jelentést, zárójelentést a Kehitől nem kaptunk, ennek eredménye az, hogy per pillanat még nem is tudunk ilyen szempontból intézkedni.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me