IKOTITY ISTVÁN

Full text search

IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Néhány napja derült fény arra, hogy nem kapták meg az idei év januárjától megígért béremelésüket az ápolók és szakorvosok. A kormány annyira sem tartotta fontosnak a kérdést, hogy legalább tájékoztassa az egészségügyi dolgozókat az elmaradó béremelésről, több ezer ember csupán a tavalyival megegyező fizetésutalás után jöhetett rá, hogy a kormány megint becsapta őket. Pedig az ígéret az volt, hogy 43 ezer ápoló és 18 ezer orvos bére emelkedik januártól. Ehhez képest a szakszervezetek beszámolója szerint alig 400 orvos kapott bérkiegészítést külön pályázat alapján. A kormány ezzel sokadszorra verte át az egészségügyi dolgozókat. Korábban többször általános alapbéremelést ígért, de csak egy szűk réteg kapott alapbérbe nem épülő bérkiegészítést. A sorozatos átverések egyértelművé teszik, hogy a kormánynak valójában semmilyen terve nincs az egészségügy egyre súlyosabb válságának kezelésére, csupán a lyukakat akarja betömni a süllyedő hajón, márpedig ez semmire nem elég, sőt inkább káros. A kormány a hitegetéssel ugyanis csak azt éri el, hogy egyre több egészségügyi dolgozónak lesz elege az átverések sorozatából, és dönt a kivándorlás mellett. Márpedig minden kivándorolt dolgozóval egyrészt kidobjuk a képzésükre szánt pénzt, másrészt tovább erősödik az egyre aggasztóbb szakemberhiány az egészségügyben. Azzal, hogy a kormány nem vesz tudomást az egészségügy problémáiról, csak újabb problémákat állít elő.
Tisztelt Államtitkár Úr! Mikor hagyják abba az egészségügyi dolgozók hitegetését és hajtanak végre valódi, az alapbért legalább 50 százalékkal növelő béremelést? Mikor látják be végre, hogy az egészségügyből nem forrásokat kell kivonni, hanem minél nagyobb összeget rákölteni erre? Arra kérem tisztelettel államtitkár urat, hogy ne az egészségügyre fordított fejlesztésekről, uniós támogatásokról (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) beszéljen, azt ma már legalább háromszor elmondta. Köszönöm előre.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me