IKOTITY ISTVÁN

Full text search

IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Biciklik és esernyők lettek a jelképei az oktatás ügyének. A bicikli azt jelképezi, hogy a kormány egyedül maradt, amikor azt gondolja, hogy csak apróbb hibák vannak az oktatásban, de az irány alapvetően jó. Ellentétben azzal, amit az illetékes miniszter mondott, a biciklit nem túltolták, hanem a lehető legrosszabb irányban, kormány és fék nélkül billeg a szakadék szélén. Az esernyők pedig azt jelzik, hogy a kormány kudarca az oktatás minden érintettjét közös fellépésre késztette, ezt láthattuk szombaton a zuhogó esőben a Kossuth téren.
Sajnos azonban a kormány, úgy tűnik, még most sincs tisztában a helyzet komolyságával, még most sem látja be, hogy egyedül maradt a tanárokkal, diákokkal és szülőkkel, vagyis mindazokkal szemben, akik számára az oktatás nem egy központi hivatal tervutasításos világát, hanem a nevelést, oktatást, tanulást és a jövőt jelenti. Megdöbbentő, Orbán Viktor valóban azt mondta a Fidesz lillafüredi frakcióülésén, hogy a KLIK-hez csak a 2018-as választás után lehet hozzányúlni.
Ez azt bizonyítja, hogy a kormány továbbra sem az oktatással foglalkozik, nem megoldani akarja a saját maga által okozott problémát, csak halogatni és láthatatlanná tenni. Egy ilyen bürokratikus monstrumot, mint a KLIK, nyilván nem lehet egyik pillanatról a másikra megszüntetni, de még két évet adni ennek a csődtömegnek, ez nem válasz a tanároknak, nem válasz a diákoknak és a szüleiknek sem. Higgyék végre el, hogy rossz, teljességgel elhibázott az irány. Erre nem válasz, ha csak mennek tovább előre, az sem válasz, ha megtorpannak. Erre csak egyetlen válasz képzelhető el: ha a magyar oktatás ügye új irányt vesz. A korábbi, szélsőségesen liberalizált rendszerből átestek a ló túloldalára. A középutat kellene megtalálni.
Tisztelt Országgyűlés! Fájdalomcsillapítás, tünteti kezelés helyett az önöknek bizonyára kellemetlen, de az oktatás szereplői által már régóta várt, régóta követelt lépésekre van szükség. Az első ilyen lépés szerintünk az, hogy a tanárokat érő fenyegetések helyett érdemi tárgyalásokat kezdenek. Fenyegetni a tanárokat gyáva és felháborító dolog. Az LMP azért indított jogsegélyszolgálatot, hogy mindenki védelmet kapjon, aki el akarja mondani a véleményét. Ha a kormány valóban tárgyalni akarna, akkor meg sem próbálná lejáratni a tanárokat, akkor eszébe sem jutna azzal vádaskodni, hogy ki áll a tanárok mögött, mert világos, hogy kik: a diákok, szüleik és azok a helyi közösségek, amelyeket az eszetlen centralizáció fosztott meg az iskoláiktól.
A kormány által összehívott, az érintetteket mellőző kerekasztal helyett vissza kell állítani a közoktatás-politikai tanácsot, itt valóban az oktatás összes szereplője részt vehet az oktatáspolitika alakításában, mindenki hallathatja a hangját. A cél nem pusztán a válság enyhítése, hanem az oktatási rendszer normális működése. Ám ezek csak a rövid távú azonnali, de elengedhetetlenül szükséges lépések. Ezt követően el kell indulni az új irányba. Tíz év alatt önök is és az előző kormányzatok 30 százalékkal, közel harmadával csökkentették az oktatás forrásait GDP-arányosan, a 2003-as 5,7 százalékról 2013-ra 3,9 százalékra csökkent. Ezt vissza kell pótolni, és akkor is még csak a rajtkőre léptünk fel, mások már sokkal előrébb vannak ennél.
Vissza kell adni az oktatás szereplőinek a beleszólást az oktatásba. Nem lehet a Szalay utcából egy kézből irányítani a rendszert. Amelyik önkormányzat pedig kéri és megfelelő állami forrással képes fenntartani és működtetni, az kaphassa vissza az iskoláit. Az igazgatókat a helyi közösség választhassa meg, és az igazgatók kapják vissza a munkáltatói jogaikat. A pedagógusoknak szabadabb kezet kell adni a tankönyvek és tanítási módszerek megválasztásában. Minden osztály, minden gyerek más és más, nem kockákat nevelünk. Korrigálni kell az életpályamodellt, csökkenteni kell a pedagógusok terheit. Át kell szabni az alaptantervet. A XXI. századi tudás nem arról szól, hogy tölcsérrel töltjük a diákok fejébe a lexikális tudást. Az ott van ma már mindenkinek a zsebében, interneten, mobiltelefonon akár. Arra kell megtanítani a diákokat, hogyan használják a bárhonnan megszerezhető információt, hogyan rakják össze a részleteket egy nagy képpé, és vissza kell állítani a 18 éves korig tartó tankötelezettséget, mert nem akarjuk, hogy 16 éves kamaszok tízezrei közmunkásként dolgozzanak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, köszönjék meg önök is a tüntető tanároknak, diákoknak és szüleiknek a figyelmeztetést. Ők azért álltak ki, hogy a tudás legyen a jövő Magyarországának alapja, hogy a jobbra törekvés, a kreativitás és az elhivatottság álljon az oktatás központjában. Kérem, hogy álljanak önök is az oktatás ügye mellé! Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP, szórványos taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me