KÓSA LAJOS,

Full text search

KÓSA LAJOS,
KÓSA LAJOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tóbiás képviselőtársamat hallgatva azonnal az jutott az eszembe, hogy milyen kár, hogy azt a nemes felszólítást, hogy azonnal hagyja abba valaki a hazudozást, magára vonatkoztatva nem értelmezi. Ugyanis, ha értelmezné, akkor ön pontosan tudná, hogy az, hogy ön békében, nyugodtan tudott a tüntetők között egyébként sétálni, inkább a magyar választópolgárok hihetetlen méltóságteljes viszonyulását tükrözi az önök politikai szerepéhez. Hiszen nem volt olyan régen, amikor - mit is mondott? Ahol az egészségügy, az oktatás szét van verve, ahol tombol a szegénység, ott nincsen semmi.
Hát, kedves Frakcióvezető-társam! Akkor, amikor 2010-ben átadták az országot, a saját ciklusuk alatt több száz iskolát szüntettek meg, elvonták a közalkalmazottak 13. havi fizetését (Felzúdulás az MSZP soraiban. - Gőgös Zoltán: Mennyi volt az euró?), megszüntették a családok számára az otthonteremtési lehetőséget. Önök 2009-ben szüntették meg, bevezetve egyébként az ingatlanadót (Közbeszólások az MSZP soraiból.), államcsődöt maguk után hagyva, tényleg minden szét volt verve, 2010-ben már hosszú-hosszú évek óta folyamatosan csökkent a reálbér az országban. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Infláció!) És egyébként, amikor a 13. havi bért elvették mindenkitől, a nyugdíjasoktól a 13. havi nyugdíjat (Bangóné Borbély Ildikó: Miért nem adtátok vissza?), akkor ezt a politikát ön és az összes képviselőtársa igen gombbal támogatta.
Tehát minden olyan esetben, amikor önök a közalkalmazottak béréről beszélnek, az első mondat az kellene hogy legyen arra, ha valóban szakítani akarnak a folyamatos hazudozással, hogy kedves dolgozók, szeretnénk újra, újra és újra bocsánatot kérni tőletek, nem lett volna szabad elvenni a 13. havi bért, nem lett volna szabad a 13. havi nyugdíjat elvenni, meg kellett volna őrizni a családok számára az otthonteremtési programot (Gőgös Zoltán: Miért nem adtátok vissza?), nem kellett volna bevezetni a lakásadót, nem kellett volna kiszolgálni az IMF-et azért, hogy egyébként több pénzt vigyenek ki az országból, mint bármely kormány önök előtt. Nem kellett volna az utolsó pillanatban felmarkolt több mint 13 milliárd dollárral megmenteni azt az egyébként semmirevaló szocialista kormányzatot, ami tönkretette az országot. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!) Ezért folyamatosan elnézést kéne önöknek kérni, akkor egyébként talán értelmezhető lenne az, amiről ön úgy beszél, hogy abba kéne hagyni a hazudozást.
Most arról nem beszélve, hogy ön is pontosan tudja, évek óta nő a magyar gazdaságban a reálbér. Persze, nem vagyunk Ausztria szintjén - bár ha önök kormányozták volna tíz évig Ausztriát, akkor Ausztria se lenne itt, ahol most van, mert azt nem lehet egyszerűen túlélni (Derültség.) -, és nem vagyunk Bajorország szintjén, de a folyamatosan növekvő reálbér mellett ráadásul számolják hozzá azt, hogy egyhavi jövedelmet kaptak a magyar emberek úgy, hogy a rezsicsökkentéssel kevesebb lett a kiadásuk. Ezt számolják hozzá! A családtámogatási rendszerrel, a gyermektámogatási rendszerrel a magyar emberek jövedelempozíciója százszor jobb, mint az önök kormányzása alatt volt, ráadásul az önök kormányzása alatt egy száguldó inflációval kellett számolni a mindennapokban.
És a biztonságról beszél ön? Hát az önök kormányzása idején nem lehetett kimenni az 1956-os forradalmat megünnepelni, az 50. évfordulót úgy, hogy az embernek ne lőtték volna ki a szemét. (Dr. Vadai Ágnes és Kunhalmi Ágnes: Na, na, na! – Felzúdulás az ellenzék soraiban.), ne verték volna meg a rendőrök, akiket utána kitüntettek. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Én azt hiszem, egy kicsit árnyaltabban kellene megközelíteni a világot, biztosan többre mennénk, de őszintén szólva, erre önöktől egyáltalán nem számítok. Az első reményt az adja majd, ha minden egyes felszólalásukat nem ilyen vigyázzállással követik, hanem némán fejet hajtanának a magyar választók előtt, és megköszönnék azt, hogy önök még egyáltalán ebben az országban kimehetnek az utcára anélkül, hogy inzultálnák önöket azok után, amit a magyar kormány az önök vezetésével, támogatásával tett az országban. (Dr. Varga László: Álljunk már meg azért! - Tóbiás József: Elnök Úr! Ez így azért rendben van?)
Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagy figyelemmel hallgattam, megvallom őszintén, Schiffer képviselőtársam, frakcióvezető-társam hozzászólását, és egyébként nagyon is élveztem, mert az a fajta romantikus, antikapitalista hozzáállás, amit minden esetben az ön felszólalásában tetten lehet érni, egy adott esetben nagyon fontos pozíció, amivel persze lehet vitatkozni.
Én néhány apróságra hívnám fel a figyelmet. Sztereotípiaként kezeli azt, hogy a magyar kormány nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy az oktatásban a gyerekek olyan használható, versenyképes tudást kapjanak, amivel egyébként a legfejlettebb gazdaságú országokkal tudnak versenyezni. Viszont ezzel párhuzamosan sosem mondja azt, hogy kedves mindenki, ezért ne üljünk fel annak a statisztikák szerint megcáfolt butaságnak, hogy Magyarországon, a magyar közoktatásban az általános iskolások jóval leterheltebbek, mint az OECD-orszá-gokban, mert a valóság az - és akkor kellene az ön hozzászólását megtámasztani -, hogy míg Magyarországon a közoktatásban a közoktatás ideje alatt, tehát az általános iskolában egy tanuló 6100 órát tölt el összesen, addig az OECD-átlag 6850 óra. (Kunhalmi Ágnes: Nem tudnak olvasni!)
Tehát az a helyzet, hogy ha konzekvens, akkor nem száll bele, mint ahogy most megtette, abba a versenybe, hogy mennyire túlterheltek a diákok. Lehet, hogy rosszul terheljük őket (Kunhalmi Ágnes: Ez így van!), lehet, hogy nem megfelelő az a tananyag, amit egyébként ők megtanulnak a magyar iskolákban, de konkrétan az OECD-országok gyermekei a közoktatási rendszerben jobban terheltek.
Én azt hiszem, hogy akkor, amikor ön adósrabszolgaságról és bérrabszolgaságról beszél, elfelejti azt, hogy pont az Orbán-kormány volt az, amelyik folyamatosan és konzekvensen, már az első Orbán-kormány idején is, a minimálbér folyamatos növelésével - amivel kivágta egyébként a biztosítékot a kamaráknál, azt mondták, hogy nem lehet ezt kigazdálkodni - nyomást gyakorolt arra, hogy Magyarországon a bérszínvonal folyamatosan emelkedjen; ez a politika most is érvényesül. Szeretnénk természetesen sokkal nagyobb léptékben előremenni, de a realitásoktól - abban az értelemben, ahogy a gazdaság teljesítőképességét figyelembe kell venni -semmi-képp sem szabad elszakadni.
És hadd mondjam azt, hogy amit ön mond, hogy a magyar kormány csak az összeszerelést támogatja az országban: ne haragudjon, ez egyáltalán nem igaz, hiszen számtalan olyan kormányzati program van, ami pontosan a legmagasabb hozzáadott értéket termelő ipart és szolgáltatást támogatja. (Kunhalmi Ágnes: Például a fémkupakgyártást!) És ebben az értelemben igenis nagyon komoly erőfeszítéseket kell tenni annak érdekében, amit a kormány meg is tesz, hogy a szellemünkkel, az intellektusunkkal tudjunk versenyképesek lenni a magyar gazdaságban.
Tisztelt Ház! Vona képviselő úrnak csak egy dolgot szeretnék mondani: amíg a valaha volt legnagyobb politikai botrányban és korrupciós ügyben, KáGéBéla ügyében, aki Vona képviselő úr által is támogatott európai parlamenti képviselő, nem tisztázzák magukat (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), semmilyen jogalapjuk nincs korrupcióról beszélni. (Novák Előd: Mire számítsunk? Betonba öntésre? - Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me