ORBÁN VIKTOR

Full text search

ORBÁN VIKTOR
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Márpedig ha nem vagyunk hajlandóak a tényeket tényeknek elfogadni, és azokban sem értünk egyet, akkor hogyan fogunk értelmesen beszélni a következtetésekről? (Kunhalmi Ágnes: Nem is cél ez!)
Nos, tisztelt Vona képviselőtársam, aki azt mondta, hogy a szakképzést már csak a Szentlélek tartja össze, jó volna, ha ez igaz lenne, mert ha a Szentlélek összetartaná, akkor nekünk itt sok gondunk már nem volna. Végül is kik vagyunk mi a Szentlélekhez képest? (Bangóné Borbély Ildikó: Jobban járnánk!) De szeretném jelezni, hogy azért emberi segéderőket is mozgósítunk, és majd ha a parlamenti vita során erre igényt tartanak, akkor Varga Mihály miniszter úr, aki a szakképzésért felelős, szívesen áll a rendelkezésükre.
Rosszkedvűen, de kényszerűen reagálnom kell a pártállami idők visszatérésére vonatkozó megjegyzésre is. Különböző életkorú csoportokhoz tartozunk, és különböző tapasztalataink vannak. Ezen az oldalon leginkább azok ülnek (Bangóné Borbély Ildikó: Fiatal demokraták!), akiknek személyes tapasztalatuk van a pártállami időkről, már csak onnan is (Moraj az MSZP soraiban.) vannak személyes tapasztalataik, hogy éppen azért szálltunk be a politikába (Felzúdulás és derültség az MSZP soraiban.), hogy az oroszokat haza tudjuk küldeni (Kunhalmi Ágnes: Visszahívtátok! Ott ültetek!), az egypártrendszert meg lehessen szüntetni, és a magyar emberek végre függetlenségben és szabadon éljenek. Aki azt állítja, hogy az a világ, ami Magyarországon van, bármilyen rokonságot mutat azzal, mint amelynek a megdöntéséért mi a politikába beléptünk és a rendszerváltást megtettük, azt hiszem, nem ismeri a valóságot vagy azért, mert akkor még nem élt, vagy azért, mert élt, de elfelejtette.
Tisztelt hölgyeim és uraim, ezért a pártállami idők visszatérése nem fenyeget. (Moraj és közbeszólások az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me