SZATMÁRY KRISTÓF

Full text search

SZATMÁRY KRISTÓF
SZATMÁRY KRISTÓF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak azért kértem szót, mert nagyon sok minden elhangzott itt ellenzéki képviselők oldaláról, hogy mit is gondolok erről a taorendszerről. Én hadd mondjam, hogy lehet, hogy meg kellene kérdezni az egyesületeket és azokat a sportszakmai szervezeteket, amelyek élnek ezzel a lehetőséggel. Én csak szerényen abból a szempontból szeretnék hozzászólni, hogy van szerencsém néhány éve a Budapesti Vasutas Clubot vezetni Zuglóban, és azt tudom mondani, hogy meg kell kérdezni az odajáró embereket, hogy taós forrásból az elmúlt két-három évben lényegében 35-40 év mulasztását tudtuk behozni. És ebben a körben se stadionunk, se egyéb nincsen, tehát csupa olyan, ahol utánpótlás van, tehát ennek a pénznek döntő többsége, azt gondolom, hogy olyan helyre megy, ami a mindennapi sportot, utánpótlást, egészségmegtartást szolgálja. És a klubok nagy része abban érdekelt és azért lobbizik, hogy ez a taorendszer fönnmaradjon, és a jövőben is tudja folytatni azokat a fejlesztéseket, amire a magyar sport infrastrukturális hátteréhez szükség van.
És még egy mondatot engedjenek meg, képviselőtársaim. Ez már elhangzott itt, de budapestiként hadd mondjam el azt, hogy az olimpia számunkra a sport kihívásain túl egy óriási lehetőség. És azért erről is beszéljünk, hogy mint minden város, amely az olimpiát elnyerte vagy legalábbis az olimpiára készült, egy olyan összefogás és olyan fejlesztés előtt áll, amelyre, azt gondolom, budapestiként, legyünk akár - mint magam - XVI. kerületiek vagy budaiak, mindenki csak pozitívan tud gondolni. És minden olyan forrás, amely megalapozza egy ilyen olimpiának az infrastrukturális hátterét, az itt marad az olimpia után Budapesten, és a budapestiek érdekeit és a budapestiek mindennapjait fogja szolgálni.
Tehát mind sportban mozgó emberként, mind budapestiként én azt gondolom, hogy az előttünk lévő előterjesztés minden tekintetben támogatható. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me