KÓNYA PÉTER

Full text search

KÓNYA PÉTER
KÓNYA PÉTER (Független): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy tűnik, hogy mára bebizonyosodott az, hogy az egykoron megszüntetett határőrségről szóló döntés egy óriási hiba, egy hibás döntés volt, az idő már bebizonyította, hogy szükség lenne egy önálló határőrségre Magyarországon, és kár volt megszüntetni anno, hiszen egy olyan fegyveres kultúra szűnt meg Magyarországon, amelynek a pótlása évekbe, akár évtizedekbe is kerülhet.
Ugyanakkor az is látszik, hogy a kormány tűzoltó jelleggel próbálja a migránsválság okozta feszültséget megoldani. Ezért módosították a rendvédelmi szervek szolgálati törvényét, illetve a katonák jogállásáról szóló törvényt, amivel semmi mást nem okoztak, mint hogy a katonákat, illetve a rendőröket és a rendvédelmi dolgozókat egy óriási túlterheltség alá helyezték, hiszen megemelték a készenléti idő idejét és a túlmunka idejét, a katonáknál pedig eltörölték a munkaidőt, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag bármeddig lehet őket foglalkoztatni.
Ezért nyilván kapnak valamiféle pluszpénzt a rendvédelmi dolgozók, ugyanakkor ez az idők végtelenségéig nem vihető tovább, hiszen egyszerűen túlterhelődnek, családok mennek tönkre az átvezénylések miatt és a túlmunkáztatás miatt. Nyilván ezt egy-két hónapig lehet vinni. Ugyanakkor a kormány maga is beismerte és arra készül, hogy ez a migránsválság akár évekig, évtizedekig is elhúzódhat, tehát itt az ideje, hogy elkezdjük egy önálló határőrség felállítását, ami nem fog egyik napról a másikra menni.
Apáti képviselőtársam utalt arra, hogy egyébként lehetne számítani azokra a volt határőrökre, akik a mai napig is büszkén gondolnak arra, hogy ők valaha határőrök voltak, azonban ahhoz, hogy rájuk számíthasson ez a kormány és számíthasson ez az ország, először arra lenne szükség, hogy ez a kormány, a Fidesz-kormány bocsánatot kérjen azoktól a rendvédelmi dolgozóktól és katonáktól, akiket megaláztak akkor, amikor a szolgálatinyugdíjrendszerüket megszüntették. Köszönöm a szót.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me