DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Ön is nagyon jól tudja, hogy az a költségvetés, amire a Magyar Szocialista Párt most nemet mondott, az a jövő évben (Közbeszólások az MSZP soraiból: Mi nem adtunk Rákay Philipnek pénzt! Arról beszélj, hogy mennyi krétát ad a Fidesz a tanároknak!) ismételten még egy évfolyamnak ingyenesen adja a tankönyvet, most már az első öt évfolyamban a jövő évben ingyenesen jár a tankönyv, sőt, ha az év második felét nézem, az első hat évfolyamban nem kell a tankönyvekért fizetni a szülőknek. Tovább bővül mind a szünidőben az étkeztetés lehetősége, mind pedig év közben, hiszen több mint 2 milliárd forinttal szerepel több forrás (Bangóné Borbély Ildikó: Miért kellett megvenni Rákay Philip könyvét?) a jövő évi költségvetésben, mely szintén (Zaj. - Az elnök csenget.) az iskolásoknak fog segíteni.
38 milliárd forint többlet szerepel a pedagógusok bérének az emelésére, és pontosan azokra a problémákra vagy azokra a helyzetekre, amelyeket a képviselő asszony mondott, amelyek hétköznapi beszerzési ügyek az iskolákon belül, 104 milliárd forinttal jut több jövőre, mint amennyi az idei évi, tavaly elfogadott költségvetésben szerepelt, 104 milliárd forinttal van szélesebb lehetőség az iskoláknak arra, hogy mindenfajta dologi kiadásra költsenek, iskolaszerre, működtetési és egyéb célokra. Így bízunk benne, hogy egyik iskolának sem lesz, ekkora többletforrás mellett nem is lehet problémája ezeknek a beszerzésével.
De itt valójában másról van szó, nem arról, hogy önök nemet mondtak erre a többletforrásra a költségvetési törvényben, hanem hogy futott egy nagyon népszerű televíziós műsor a rendszerváltás aktáiról, a ’45 utáni időszakról, a Kádár-rendszerről szóló műsorokat több százezren nézték meg. (Gúr Nándor: A jelennel foglalkozz! A kérdésre válaszolj!) Egyre többen nézték és egyre népszerűbb volt, és ezután gondolták sokan úgy, hogy milyen jó lenne, ha ez az iskolások számára nyomtatott formában is több száz képi illusztrációval megjelenne, amely feltárná a Kádár-korszak (Gúr Nándor: Foglalkozzál a jelennel! A kérdésre válaszolj! Szégyen! - Zaj. - Az elnök csenget.) valódi arcát.
Engem nem lep meg, hogy pontosan a Magyar Szocialista Párt az, amely a legvehemensebben tiltakozik az ellen, hogy egy olyan műsornak, amit több százezren néztek, amiből megismerték a rendszerváltás előtti időszakot és a rendszerváltás korszakát, ott a szocialisták ellenzik azt, hogy (Gúr Nándor: A kérdésre válaszolj! Szégyen! - Bangóné Borbély Ildikó: Hányan ülnek a soraitokban? Istenem! - Gúr Nándor: Szégyen!) ez a könyv eljusson a diákokhoz, minden könyvtárba, minden iskolába, és tisztában legyenek a történelemmel.
Önök ezért támadják ezt, mert nem szeretnék (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ha az MSZP elődpártjának a történetéről minél több fiatal minél több igazságot megtudna. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból. - Gúr Nándor: Szégyen!)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me