FARKAS GERGELY

Full text search

FARKAS GERGELY
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Régóta várat magára az országban egy kelet-nyugati irányú gyorsforgalmi autóközlekedési folyosó kiépítése. Ez a folyosó az M9-es autóút lenne, ami egyelőre inkább csak a tervezők papírjain létezik, eddig csak néhány kilométer készült el belőle.
A dél-alföldi régióból csupán rossz minőségű utakon és rendkívül lassan, vagy pedig a fővároson keresztül, hatalmas kerülővel és költséggel érhető el a Nyugat-Dunántúl. Az autóút megépítése mind országos, mind helyi szinten nagyon fontos előrelépést jelentene. Országos szinten azért, mert jelentősen csökkentené a Budapest-központú, sugaras gyorsforgalmi úthálózat megterheltségét, illetve a kelet-nyugati folyosó létrehozása segítené a további beruházások beindítását. Szűkebb pátriámban, Bács-Kiskun megyében szintén rendkívül fontosak lennének az infrastrukturális fejlesztések, főleg az új munkahelyek teremtése miatt.
2003 óta, azaz 13 éve sajnálatos módon egyetlen centit sem haladt a gyorsforgalmi úthálózat építése a környéken. Éppen ezért, látva az M9-es autópálya-projekt állását, egyes szakértői vélemények szerint - a sztráda hosszú távú tervét fenntartva - érdemes lenne egy kisebb költségvetésből is megvalósítható, gyorsabban megépíthető főúttal összekötni az M5-ös és M6-os autópályákat. Égető szükség lenne erre az összeköttetésre Kiskunhalas városának és környékének is, amely különösen érintett az elvándorlás és a munkanélküliség problémájában. A település és környékének lakossága vészesen fogy, rengeteg eladó ingatlanra pedig komoly főút hiányában meglehetősen nehéz lesz munkahelyet teremtő befektetőket találni.
Kérdésem tehát államtitkár úrhoz arra vonatkozik, hogy mire számíthat Bács-Kiskun megye lakossága az M9-es utat illetően. Autópálya vagy gyorsforgalmi út fog épülni? Várható-e előrelépés a következő években, vagy csak sci-fiként gondolhatunk a Dunántúl és Kiskunhalas környékének gyorsforgalmi összeköttetésére? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me