IKOTITY ISTVÁN

Full text search

IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Lehet Más a Politika az elmúlt időszakban számos formában tiltakozott a szakközépiskolai képzés lebutítása ellen. A kormány ki akarja vonni a közismereti tárgyakat a szakközépiskolából, megtévesztő, új nevükön: a szakgimnáziumokból. A jövőben csak az tanulhatna fizikát, kémiát, biológiát, földrajzot, akinek az a kormány szerint szorosan hozzátartozik a leendő szakmájához. Az LMP szerint ezzel a lépéssel ismét az oligarchák megrendelését teljesítik, akiknek eldobható, egyszer használatos bérrabszolgákra van szükségük, nem pedig széles körű ismeretekkel és készségekkel, általános műveltséggel rendelkező munkavállalókra. (Dr. Rétvári Bence: Úristen! Mi az a bérrabszolga?)
A mostani kérdésünk egy másik fontos aspektusra irányul. Egyetértve a Nemzeti Pedagógus Kar elnöksége által megfogalmazott kéréssel, mi is arra kérjük a kormányt, hogy ha egyelőre nem is akar elállni ettől a súlyosan káros lépéstől, legalább halassza el a bevezetését. Akkor, amikor nemrég írásban megkérdeztük Balog Zoltán miniszter urat, Rétvári Bence államtitkár válaszából kiderült, hogy nem értenek egyet a Pedagógus Karral.
Csakhogy ezek a fiatalok idén úgy jelentkeztek a szakközépiskolákba, hogy még sehol sem volt a tantervek megváltoztatása. Ők úgy jelentkeztek a szakközépiskolákba, hogy arra számítottak, hogy az összes közismereti tárgyat tanulni fogják. Lehet, hogy még nem döntötték ugyanis el, hogy merre mennek tovább; meg akarják hagyni maguknak a lehetőséget, legyen szó fizikáról, kémiáról, biológiáról, földrajzról, hogy bármiből továbbtanulhassanak.
Most miért veszik el ezt a lehetőséget tőlük? Miért szűkítik a boldogulási lehetőségüket? Miért nem hagynak nekik felkészülési időt? Miért nem csak jövőre, az új jelentkezőkre vonatkoznak ezek a változtatások, mennyire igazságos és jogszerű menet közben belenyúlni a feltételekbe? Kérem, ezeket a szempontokat is mérlegeljék, és fontolják meg a halasztás lehetőségét. (Taps az LMP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me