DR. MENGYI ROLAND

Full text search

DR. MENGYI ROLAND
DR. MENGYI ROLAND (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A 2017-es adótörvény kiválóan illeszkedik abba a sorba, amit az elmúlt évek adóintézkedéseiben láttunk, hiszen ezeknek köszönhetően sikerült egy növekedésösztönző adórendszert kiépíteni, amely markánsan támogatja a családokat, a vállalkozásokat, a hazai gazdaságot, a munkavállalást, és nem elég, hogy ezeket támogatja, hanem kiválóan mérsékli is a kis- és középvállalatok adóterheit, ösztönzi a fejlődésüket és a beruházásaikat.
Természetesen ezzel párhuzamosan jelentős lépéseket tett a kormány a feketegazdaság elleni küzdelem érdekében, amelyek által javult az adóbeszedés hatékonysága. Mindez természetesen együtt lehetővé tette azt is, hogy tovább folytatódjon az adócsökkentés és az erre irányuló munka is a következő években.
(Az elnöki széket Sneider Tamás,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A 2017-es adótörvény vállalkozásbarát szemléletű adócsomag, mint eddig is, elsődleges célja az adó- és az adminisztrációcsökkentés, amellyel, minden intézkedésével sikerül elérni azt, hogy tízmilliárdok maradhatnak a magyar emberek asztalán, tízmilliárdok maradhatnak a családoknál.
Van itt egy félreértés. Képviselőtársaimnak mondom, hogy az egykulcsos adórendszerrel, a komplex adórendszerrel, a családi adórendszerrel több mint 3500 milliárd forintot hagytunk a magyar családoknál az elmúlt időszakban, ez könnyen kiszámítható, tehát ezt eredménytelennek bírálni legalábbis indokolatlan. Ugyanakkor az adóterheléssel is szokták támadni az adótörvényeinket; csak jelzem MSZP-s képviselőtársaimnak, hogy az MSZP kormányzása időszakában az összadóterhelés 41 százalék felett volt bőven, ezt a Fidesz-kormánynak sikerült 38 százalékra visszaszorítani, ami majd most stabilizálódik 39 százalék alatt, de az azért van, mert fehéredik a gazdaság, és sokkal jobban látható és komolyabb bevételeket tudunk az adórendszerünknek köszönni.
Ahogy LMP-s képviselőtársam mondta, hogyha egy adótörvényről beszélünk, érdemes néhány elemet kiemelni ebből, én is megtennék néhányat: az internet áfájának 27 százalékról 18 százalékra való csökkentése, a baromfihús, a tojás, a tej általános forgalmi adójának 5 százalékra történő csökkentése, a két gyermeket nevelő családok esetében a személyi jövedelemadó, aminek egyébként 16-ról 15 százalékra csökkentését megőrzi ez az adótörvény, a gyermekkedvezményének emelése miatt még tovább nő a családi büdzsében maradó összeg, több mint 350 ezer családnál együttesen 15 milliárd forintot hagyunk, ez azzal jár, hogy egy négytagú, kétgyermekes családnál 80-85 ezer forint is marad.
Adminisztrációcsökkentéssel jár az új adócsomag, többek között automatikus pótlékmentes részletfizetést is biztosít, több mint félmillió magánszemély is igénybe veheti. A családosok adminisztrációs terheit is csökkenti: a családi kedvezményt érvényesítő magánszemélyeknek a kedvezmény érvényesítésére vonatkozó adóelőleg-nyilatkozatot nem kell a másik jogosult munkáltatójának is bemutatni, vele aláíratni, ez nagy-nagy könnyítés az embereknek, a családoknak.
A munkaerő-mobilitást is segíti az új adótörvény, az ezzel kapcsolatos intézkedések, hiszen a munkába járási költségtérítés is 9-ről 15 forintra nő. A munkásszállás fogalma kiszélesedik, ezzel kapcsolatban további adókedvezményeket tartalmaz a törvény.
Egyszóval, még hosszasan sorolhatnám: igen, a 2017-es adótörvény, ahogy eddig is, a vállalkozások, a magyar emberek érdekeit szem előtt tartó, növekedés- és foglalkoztatásösztönző adócsomag. Kérem önöket, támogassák. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me