DR. ARADSZKI ANDRÁS

Full text search

DR. ARADSZKI ANDRÁS
DR. ARADSZKI ANDRÁS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselők! Való igaz, hogy ez a törvényjavaslat energetikai tárgyú jogharmonizációs szabályokat tartalmaz, és csak azért kértem szót, hogy megköszönjem a viták során azt a támogatást, amit a frakcióktól kaptunk a törvényjavaslat elfogadásával kapcsolatban.
Külön fel szeretném hívni a figyelmet, hogy a Magyar Energia- és Közműszolgáltatási Hivatal jogállásáról szóló törvény módosítása is benne van ebben a javaslatban, és ezek a rendelkezések sarkalatosnak minősülnek. Ezért kérem azt, hogy a frakciók erősítsék meg a holnapi nap folyamán szavazatukkal azt a korábban kifejtett szándékukat, hogy a kétharmados szakaszokat is támogatni tudják a törvényjavaslat elfogadásakor.
Úgy gondolom, hogy ezzel megint teszünk egy komoly lépést előre, hogy a harmadik energiacsomag adaptálása megfelelő módon valósuljon meg Magyarországon, és ezzel szolgáljuk a jogszerű működését, a még jogszerűbb működését a magyar energiaellátásnak, az energiabiztonságnak és a lakosság ellátásának biztonságát.
Úgyhogy köszönöm az eddigi támogatásukat, és arra kérem önöket, hogy a holnapi nap folyamán a törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me