LUKÁCS ZOLTÁN

Full text search

LUKÁCS ZOLTÁN
LUKÁCS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Szerintem ez a típusú probléma nem áll fenn, mert gyakorlatilag a helyettes államtitkár illetményéből lehet levezetni a béreket, és 10, 20, 30, 40, 60, 70 százalékát kapják meg településtípus szerint. Tehát a kistelepülés-nagytelepülés ebből a szempontból rendben van.
Azt látom, hogy az volt a próbálkozás, hogy ne pénzt kapjanak a polgármesterek és ne a központi költségvetésből, hanem a saját bevételükből. Pedig a kistelepüléseken nagyon-nagyon kevés a saját bevétel, ebből adódóan ott nem tudták volna kifizetni, még ha akarják sem. Másfelől pedig a teljesítményhez kötik, valami kiemelkedő teljesítményhez, miközben ebben a törvényben benne van, hogy egyébként lehet jutalmat is adni a polgármestereknek. Ha ez is elfogadásra került volna, akkor kétféle jutalmat lehetett volna adni a polgármestereknek, nem pedig egyféle fizetést. Ezért azt gondolom, hogy az az első javaslat, amelynek a nagy részével egyetértettünk, kivéve, hogy ne oldjuk fel azt az összeférhetetlenséget, ami a kistelepülési polgármesterek kiszolgáltatottságát növeli, ha az visszajönne ide, akkor tulajdonképpen azt el lehetne fogadni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Úgyhogy azt kérjük, hogy ezt idővel hozzák vissza…

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me