TÁLLAI ANDRÁS

Full text search

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy látom, hogy a Magyar Szocialista Pártnak az MNB-vel kapcsolatosan nincs már új mondanivalója, nem tud új információval előállni, amit viszont szajkózik hazugságokról, titkosításról, ezt rendszerint elmondja az Országgyűlésben napirend előtt, éppen ezért a válaszban sem fogok új elemeket mondani. Szeretném önnek hangsúlyozni azt, amit már eddig is a kormány részéről hangsúlyoztunk, hogy a Magyar Nemzeti Bank valamennyi szerve és tagjai függetlenek, és munkájuk során kötelesek figyelembe venni azt, hogy sem a kormánytól, sem az Európai Központi Banktól, semmilyen más szervezettől, politikai párttól utasítást nem kaphatnak, azt nem hajthatják végre. A kormány ezt a törvényi előírást tiszteletben tartja.
A Magyar Nemzeti Bank és szervezeteinek, alapítványainak gazdálkodását törvények szabályozzák. A Magyar Nemzeti Bank tevékenységének ellenőrzését is több törvény szabályozza, így ön is emlegette az Állami Számvevőszék tevékenységét, illetve feladatait. Hangsúlyozom az ön számára, hogy az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény 5. § (10) bekezdése mondja ki a következőt: „Az Állami Számvevőszék ellenőrzi a Magyar Nemzeti Bank gazdálkodását és a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényben foglaltak alapján folytatott, az alapvető feladatok körébe nem tartozó tevékenységét.” E körben tehát az Állami Számvevőszék ellenőrzi a Magyar Nemzeti Bankot, és ellenőrzi azt is, hogy a jogszabályok szerint működik-e, hogy az alapszabály szerint működik-e, és hogy a közgyűlése jogszerűen és törvényesen hozza-e határozatait. Tehát igenis szigorú ellenőrzés alatt van a Magyar Nemzeti Bank tevékenysége, gazdálkodása.
A Magyar Nemzeti Bank és bármelyik szervezet alapítványainak gazdálkodását is törvények szabályozzák, így a polgári törvénykönyv kimondja, hogy az alapító az alapító okirat elfogadását követően nem szól bele az alapítvány tevékenységébe, az elkülönül az alapító tevékenységétől, ez így van a Magyar Nemzeti Bank esetében is. Tehát önálló jogi személyiséggel bírnak az alapítványok, ügyvezetését kuratórium látja el. Az MNB alapítói jogai nem terjednek ki az alapítványok cél szerinti tevékenységéhez kapcsolódó konkrét pályázati és támogatási kérdésekre sem.
(13.10)
És nem igaz, amit mond bármiféle titkosításról is, hiszen az alapítványok tiszteletben tartják az Alkotmánybíróság és a Kúria döntését is, és teljesítik az infotörvényben előírt közzétételi kötelezettséget, hiszen ön is innen nyeri, kapja ezeket az információkat, amelyeket a parlament elé hoz. És az sem igaz, hogy elherdálják a vagyonukat, hiszen 830 millió forinttal növekedett az alapítványok vagyona tevékenységük ideje alatt. Az sem igaz, hogy a támogatásokat titkosan adják, és nem lehet megismerni, hiszen pályázati úton több mint 700 pályázatra adtak az alapítványok 3,3 milliárd forintot az elmúlt közel kettő év folyamán.
A nyilvánosságot biztosítja az is, hogy az alapítványok honlapjain elérhetőek a vagyonnal kapcsolatos adatok, a vagyon elemeinek összetétele, az aktuális vagyoni helyzet és valamennyi megkötött szerződés. Tisztelettel kérem a képviselő urat, hogy mondandóját a tények és a valóság alapján próbálja meg megközelíteni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me