BANAI PÉTER BENŐ

Full text search

BANAI PÉTER BENŐ
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Megalapozott-e a költségvetés vagy sem? Ha a kormány számításait az ellenzék úgy tekinti, hogy az nem megalapozott, hiszen jövőre 1000 milliárdos eltérés lehet, akkor ajánlom mindenki figyelmébe a Költségvetési Tanács és az ÁSZ véleményét. A tanács és az ÁSZ véleménye mellett ajánlom mindenkinek figyelmébe az Európai Bizottság május 3-án megjelent előrejelzését, amelyben 2017-re 2 százalékos GDP-arányos hiánnyal számol.
Természetesen lehetnek olyan folyamatok, amelyeket sem a kormány, sem az ÁSZ, sem a Költségvetési Tanács, sem az Európai Bizottság, sem az OECD, senki nem lát előre. (Z. Kárpát Dániel: Igen, pont erről beszélünk.) Éppen ezért tervez a költségvetés jövő évben is 200 milliárd forintnál nagyobb tartalékokkal. És amint azt Kovács Árpád elnök úr az expozéjában elmondta, ez a tartalék ki tudja védeni azokat a negatív hatásokat, amelyek egy esetleges alacsonyabb növekedésből vagy államadósság-nál egy többletköltségből fakadnának. Azt gondolom, a korábbi tervezés pont azt a célt szolgálja, hogy a stabilitást, kiszámíthatóságot erősítse, és ezt a célt az előző évi gyakorlat, azt gondolom, hogy visszaigazolta.
Ami az államadósság alakulását illeti, képviselő úr pontosan tudja, hogy mind reálgazdasági, mind pénzpiaci szempontból egy adott ország adósságának megítélésekor a GDP-arányos, vagyis a gazdaság teljesítőképességéhez mért adósság szintje az elsődlegesen figyelt mutató. Ebben a mutatóban 2011 óta egy-két európai uniós ország mellett Magyarország volt képes arra, hogy évről évre csökkenjen a GDP-arányos államadósság mértéke. A 2017-es költség-ve-tés úgy tesz javaslatot adócsökkentésekre, szociális, egészségügyi, oktatási területen többletkiadások biztosítására, hogy mellette az államadósság csökkenni tud.
És végül engedjék meg, hogy arra emlékeztessem önöket, hogy természetesen ezt lehet kritizálni és lehet alternatív javaslatokat benyújtani, de ha már a 2016-os költségvetést említettem, akkor hadd mondjam el, hogy számításaink szerint a tavalyi évben a Jobbik képviselőcsoportja által benyújtott javaslatok elfogadása esetén a hiány és ezáltal az államadósság 776,4 milliárd forinttal növekedett volna. (Zaj, közbeszólások a Jobbik soraiban.)
Azt gondolom tehát, hogy ha államadósságról beszélünk és a költségvetés folyamatairól beszélünk, akkor célszerű megnézni azt, hogy a kormány mellett a különböző frakciók milyen javaslatokat fogalmaznak meg, és úgy látom, hogy e tekintetben a Jobbik tavalyi javaslatai nem az államadósság csökkenését, hanem növekedését célozták volna. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me