FÖLDI LÁSZLÓ

Full text search

FÖLDI LÁSZLÓ
FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Az előttünk lévő törvénytervezetről nagyon sokat elmondtunk már, és a kormánypárti képviselőtársaim, ugye, említették, hogy mindenki egyet előreléphet, ez az otthonteremtés és az adócsökkentés költségvetése lesz ’17-ben.
Ellenzéki képviselőtársainktól hallottuk, hogy ez a költségvetés szemfényvesztéses ámítás, a vidék kiéheztetéséről szól, tönkreteszi az egészségügyet, tönkreteszi a közoktatást; hát én ezeket szeretném, ezt a szemfényvesztést, ámítást minden területen valamilyen módon cáfolni.
Azt mondjuk, hogy elindult egy életpályamodell például a rendvédelmi szerveknél vagy az oktatásban dolgozóknál. És az nem szemfényvesztés, hogy az én feleségem, aki beosztott nevelőként dolgozik egy általános iskolában, és mondjuk, százezer forinttal több fizetést hoz haza, mint korábban hozott, ez nem szemfényvesztés, ez tény, és ez nem ámítás. És hogy az életpályamodell keretében a pedagógusoknál tovább folytatódik a következő évben is egy 5 százalékos bérfejlesztés, ahogy a korábbi sem volt szemfényvesztés és ámítás, ez sem lesz az.
Ma reggeli hírként hallottam, ahogy jöttem ide föl Pestre, hogy a köznevelési kerekasztalban elfogadott megállapodásokat a kormány teljes egészében betartja, és többek között a nyugdíj előtt álló pedagógusok pedagógus II. besorolása, ami körülbelül 16-17 ezer pedagógust érint - január 1-jétől automatikusan megkapják a pedagógus II. besorolást, ami több ezer forintos béremeléssel jár ezen tanítók, tanárok számára.
Az oktatás területén szóba kerül rendszeresen a gyermekszegénység, a gyerekeknek az étkezési támogatása. Nagyon jól emlékszem iskolaigazgató koromból arra, hogy milyen támogatásokat kaptunk - idézőjelben - a gyerekek étkeztetésére. Egyedül a három- vagy többgyerekes családoknál volt az, hogy 50 százalékos térítési díjat fizettek, a többit mindenkinek meg kellett fizetnie.
Most azt tapasztaljuk, hogy a gyerekek nagy része ma már az iskolákban ingyen étkezik, nem beszélve az óvodáról és a bölcsődéről. És ha azt veszem alapul, hogy korábban mennyit szidták a tankönyvet, a tankönyvproblémát, merthogy drága a tankönyv, most 2017-re már az ötödik évfolyam ingyen kapja meg a tankönyvet. Tessék ezt kiszámolni, két-, háromgyerekes családoknál ez 30 vagy 50 ezer forintot is jelenthet adott esetben.
Azt mondták ugye, hogy szemfényvesztés az egészségügyi fejlesztés. Az elmúlt években több tíz milliárd, azt hiszem, talán több száz milliárd forintnyi fejlesztés történt az egészségügyben, és ahogy hallottuk, a bérfejlesztés is elindult, és a következő évi költségvetés is bizonyos bérfejlesztésekkel bír az egészségügy területén.
Szó volt arról, hogy a munkahelyteremtés területén kevesebb munkahely létesült, mondták ellenzékiek, és csak a közmunkaprogram volt fontos. Ezt én nem így látom helyben sem egészen. Tehát azt tapasztalom - noha a mi vidékünk nem egy nagy ipari központ - a mi vidékünkön, hogy kis- és közepes vállalkozások a maguk erejéből adott esetben képesek arra, hogy új munkahelyeket teremtsenek, erre volt példa éppen legutóbb Cegléden egy 42 új munkahelyet teremtő varrodának a megépítése.
Azt hiszem, hogy itt szólnom kell egypár szót Pest megye kapcsán; hiszen, mint ahogy kedves képviselőtársaim előtt is ismert, Pest megye a központi régióhoz tartozik még most is, reményeink szerint 2018-tól már nem. Ugyanakkor a mostani uniós költségvetésben Pest megye nagyon kevés uniós forráshoz juthat. Ennek okán Pest megye 12 egyéni választott képviselője a kormányhoz fordult segítségért, és a 2017. évi költségvetés már tartalmaz bizonyos összeget elkülönítve Pest megye fejlesztésére. Nem annyit, mint amennyit reméltünk, de ez is nagyon sokat ér, különösképpen Pest megye elmaradottabb részein, mint a nagykátai járás, a ceglédi járás, a nagykőrösi járás és azok környéke.
Nagyon fontos, KDNP-s képviselőként kiemelkedően fontos az otthonteremtés ügye.
Azt is tapasztalom helyben, Cegléden és környékén, hogy egyre többen érdeklődnek. Engem is, munkatársaimat is és a bankokat is nagyon sokan felkeresik ebben az ügyben, hogy milyen módon tudják a CSOK-ot igénybe venni, hogyan tudnak saját otthonhoz, saját lakáshoz jutni. Ez sem ámítás és nem szemfényvesztés. Igénylik az emberek, és nagyon is szeretik ezt a megoldást.
(10.50)
Az sem szemfényvesztés és nem ámítás, hogy csökken a kétgyerekesek adókedvezménye, a gyerekek utáni adókedvezmény. Nagyon sok olyan ismerősöm van, aki 3 gyerekkel, például 3 gyerekkel is rendelkeznek, és nem fizetnek szja-t, mert a gyerekek után járó szja-kedvezmény megilleti őket, és ez bizony a jövedelmükben meglátszik. És amikor arról beszélünk, hogy szemfényvesztés és ámítjuk a lakosságot, ezeket a tényeket figyelembe kell venni ahhoz, hogy ez egy valós helyzet, egy valós költségvetés, és nagyon bízom benne, hogy valószínűleg bizonyos módosításokkal, de a költségvetést a Ház el fogja fogadni, és valóban a következő költségvetési esztendőben mindenki egyet előbbre léphet, és a KDNP parlamenti frakciója éppen ezért támogatja a jövő évi büdzsét. Tisztelettel kérem képviselőtársaimat, önök is támogassák! Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me