DR. ARADSZKI ANDRÁS

Full text search

DR. ARADSZKI ANDRÁS
DR. ARADSZKI ANDRÁS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Elöljáróban köszönöm a frakcióknak annak a kinyilvánítását, hogy támogatni kívánják a törvényjavaslat sarkalatos részeit, és a Jobbik úgy fejezte ki, hogy ellenzéki létére az egész törvényjavaslatot is támogatni kívánja. Ugyancsak köszönöm a Fidesz frakciójának ezt a támogatást.
Én nem hiszem, hogy az előterjesztésben azon volt a fő hangsúly, hogy egy kötelezettségszegési eljárással kapcsolatban került benyújtásra. Kétségtelen, vannak olyan elemei, de azért azt tegyük hozzá, hogy a kötelezettségszegési eljárás sokkal szélesebb területet ölelt fel, és az idők folyamán 90 százalékát egyébként már megoldottuk, vagy már a kötelezettségszegési eljárás előtt Magyarország megfelelő szabályozást alakított ki. Tehát ilyen közvetlen kapcsolatot a kötelezettségszegési eljárással kapcsolatban én nem érzékelek.
Egy kicsit azért túlzásnak érzem Tóth Bertalan képviselő úrnak azt a kijelentését, hogy minden visszaállt a 2010 előtti állapotba. Nem állhatott vissza, mert azóta az Európai Unió is más szabályokat hozott, amelyeket már egyébként ezek alatt a kormányok alatt fogadott el a Magyar Országgyűlés, vont be a magyar jogi szabályozásba. A legfőbb dolog, hogy azért a 2010-es rezsicsökkentés előtti árak azért nem állnak vissza, képviselő úr, ezt azért hangsúlyoznom kell.
Én úgy gondolom, ettől függetlenül nagyon fontos abból a szempontból ez a törvényjavaslat, hogy egy működőképes jogorvoslati rendszert állít fel a hivatal számára, megteremtve a működését, megteremtve a szakmaiság átláthatóságát is. Úgy teremti meg a jogorvoslati lehetőséget, hogy egyáltalán a szakmai átláthatóságban azért nagy vitákra nem kell számítani; az egyes szolgáltatók irányába azoknak, akik elfogadják a határozatokat, nincs akadálya az adott rendszer működésének. Aki pedig sérelmezi ezt, az mások sérelme nélkül tud ezzel szemben jogorvoslatot kialakítani, illetve benyújtani.
Még egyszer, röviden, köszönöm a támogatást, és arra kérem a tisztelt Házat, hogy szavazatukkal is biztosítsák ennek a törvénynek a hatálybalépését. Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me