GELENCSÉR ATTILA

Full text search

GELENCSÉR ATTILA
GELENCSÉR ATTILA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Somogy megyében a 2007-2013-as európai tervezési költségvetési ciklusban 5252 pályázatot nyújtottak be, és mondhatom büszkén, hogy ebből minden második nyert. Mintegy 500 milliárd forintnyi igényt nyújtottak be a somogyi pályázók, és az 500 milliárdnyi igényből körülbelül a fele, 250 milliárd kedvezményezetti pontot talált, vagyis nyert.
Somogy megye 1. számú választókörzete, Kaposvár és környéke, ahol mandátumot kaptam a választóktól, még ennél is jobb arányú számokkal dicsekedhet. 1680 darab pályázatot nyújtottak be a kaposváriak és a környékbeliek. Mintegy 905 darab nyert is ezek közül. Ami a pénzt jelenti, 110 milliárdra nyújtottak be igényt, és 85 milliárdnyi nyert, vagyis a benyújtott igények mintegy 80 százaléka végül is győzött. Ez egyébként körülbelül 30 százalékkal több, mint az országos választókerületi átlag. Amire büszkék vagyunk ezekből a forrásokból, az a 61-es út felújítása, a 67-es út két szakaszának felújítása, Kaposvár városközpont fejlesztése, a városrehabilitáció, amire kétmilliárdot tudtunk költeni, a Kapos menti hulladékfeldolgozó rekultivációs program, ami 12 milliárdba került.
Talán a legnagyobb büszkeségünk a megyei Kaposi Mór Oktató Kórház 22 milliárd forintos fejlesztése, és ezenkívül a kórházzal szoros együttműködésében működő Kaposvári Egyetem 3 milliárdos fejlesztése. Kaposvár környékén a SEFAG Csillagos-égbolt-park című pályázata szintén nagy büszkeségünk. Beszámolhatok önöknek energetikai típusú fejlesztésekről több száz millió forint értékben, és az Agóra megújításáról, mintegy 1,5 milliárd forintból. Mi a tervünk? Mi az álmunk? Mit szeretnénk? A 2007-13-ashoz képest jóval célzottabb, jóval koncepciózusabb, jóval értelmesebb pályázati kiírásokat, vagyis pályáztatást szeretnénk, kevesebb bürokráciát, kisebb addicionális költségekkel és feszesebb tempóban. Ez Kaposvár és környéke elvárása az új ciklussal kapcsolatban. Azt is mondhatnám egy szóval, mi a célunk: növekedés. Növekedjék mifelénk a jövedelemtermelő képesség, növekedjenek a jövedelmek, növekedjen a befektetési kedv, növekedjen a GDP, és növekedjen a gazdaság.
Ha mindez bekövetkezik, akkor eredményes lesz a 2014-2020-as ciklus. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me