MESTERHÁZY ATTILA
MESTERHÁZY ATTILA
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Követve a mai vitát, egy picit talán, legalábbis egy bizonyos szempontból ez a mai vita félrecsúszott, vagy legalábbis sokkal inkább hasonlít egy termelési értekezletre, ahol minden képviselő, egyébként joggal, büszkén arról beszél, hogy az ő körzetében milyen fejlesztések valósultak meg.
(17.50)
Bevallom őszintén, amikor készültem a mai vitanapra, kicsit más szempontból terveztem megközelíteni ezt a vitanapot. Engedjék meg tehát, hogy ne arról beszéljek, a hozzám közel álló térségekben milyen pályázatok, milyen fejlesztések vannak, vagy milyenek lehettek volna még, ha a kormány támogatja ezeket. Egy kicsit távolabbról közelítve azt mondhatom, hogy Magyarország számára ezek az európai uniós források történelmi lehetőséget adnak. Ennek a kormánynak is, az előzőnek, az azt megelőzőnek is. Tehát az előcsatlakozási alapok óta Magyarország olyan európai uniós forrásokhoz juthat, amelyeket sokszor hiányoltunk a történelmünk során, hiszen Magyarország egyszer lecsúszott már az úgynevezett Marshall-segélyről. Ez hosszú időn keresztül rá is nyomta a bélyegét a magyar fejlődésre, a társadalmi, gazdasági, regionális fejlődésre.
Itt van egy ekkora hatalmas pénzösszeg, amit Magyarországon tudunk elkölteni, éppen ezért ilyenkor legalább két dolgot szem előtt kellene tartanunk, és amennyiben ebben kritikát fogalmazok meg, az egészen biztosan nemcsak a mostani, hanem a mi kormányunkra is igaz lehet. Az Európai Unión belül az országok, amelyek egyfajta politikai konszenzust tudtak kialakítani az uniós források felhasználása kapcsán, tehát akik meg tudtak egyezni abban, hogy milyen irányba kell az adott ország, az adott nemzet sorsát vinni, hogyan kell fejleszteni az országot, azok bizony sikeresebbek voltak. Azok viszont, amelyek állandóan vitatkoztak és egymást vádolták különböző, adott esetben bűncselekményekkel vagy botrányokkal, bizony sokkal kevésbé hatékonyan tudták felhasználni ezeket a forrásokat. Lehetne mondani Írország példáját, de számos más országot is, hogy amikor a politikai elit, a politikai élet rájött arra, hogy ezt a témakört, ezt a hatalmas lehetőséget ki kellene vonni a pártpolitikai viták homlokteréből - van annyi más dolog, amin lehetne vitatkozni, és kell is egészen biztosan -, akkor sikeresebbek lett. Egy ilyen hatalmas nemzeti fejlesztési forrás, amely a rendelkezésünkre áll még egypár éven keresztül, bizony talán azt kívánná meg, hogy ebben a politika egyezzen meg, és kicsit a kormányzati ciklusokon túl is tudjon gondolkodni.
Igaza volt a hozzászólóknak, korábban is sokszor volt olyan, hogy nagyon bürokratikusak voltak a pályázatok. Sok pályázóval én is beszéltem, vállalkozókkal, civil szervezetekkel, önkormányzatokkal, sokszor nem áldásnak, hanem átoknak tekintették az EU-s forrásokat, pont a bonyolultsága okán, és sok minden egyéb más probléma is felmerült, de erről már biztos sok szó elhangzott.
Alapvetően szerintem a legfontosabb kérdés az, hogy amikor ezek az európai uniós források megszűnnek 2020 után, akkor mi történik Magyarországgal. Hiszen több hozzászóló is elmondta, hogy a magyar gazdasági növekedésnek az egyik legfontosabb motorja az európai uniós forrásfelhasználás. Kérdezem én, hogy sikerült-e kitalálnunk közösen, a kormánynak, a politikának, a szakembereknek, hogy mi lesz utána. Mi lesz Magyarországnak az a motorja, az az üzemanyaga a magyar gazdaságnak, amely utána is húzni tudja a magyar gazdaságot, amikor ilyen mértékben már nem állnak rendelkezésre források? Kitaláltuk-e ezeknek a forrásoknak a bázisán azt, hogy milyen Magyarországot szeretnénk gazdasági, társadalmi és sok minden más szempontból?
A másik kérdés, hogy vajon ezeket a forrásokat valóban úgy használtuk-e fel, ahogy talán a hatékonyság megkövetelte volna. És most a hatékonyságot nem a szokásos értelemben érteném, hanem úgy, hogy mi az a módszer, mi az a projektstruktúra, amellyel a 2020 utáni magyarországi versenyképességet, gazdasági növekedést, foglalkoztatásbővítést el tudnánk érni hosszú távon, fenntartható módon. Mindig ez a kérdés, egyszer-egyszer ugyanis lehet egy jó gazdasági adatot produkálni, vagy akár egy kormányzati ciklusban is, de a kérdés mindig az, hogy ez hogyan válik fenntarthatóvá hosszú távon. Ebben érzek egy kis hiátust, tehát mind abban, hogy a politika talán túlzottan pártpolitikai kérdést csinál ebből - ebbe természetesen magamat is beleértem sokszor, amikor kritizálom a kormányt egy-egy pénzköltés kapcsán -, de másik oldalról a kormány sem törekszik semmiféle konszenzusra vagy legalábbis kompromisszumra ezen a területen. Amikor a parlament megalakult, felvetettük azt, hogy érdemes volna egy olyan bizottságot vagy albizottságot létrehozni, amely az európai uniós források ellenőrzésével foglalkozik, pont hogy a bizalmat erősítsük ellenzék és kormányzat között. Erre volt példa a korábbi szocialista kormány idején. Ezt a Fidesz akkor elutasította, pedig szerintem lett volna fantázia ebben a javaslatban, pont azért, hogy egy korábban meghonosult jó gyakorlatot vigyünk tovább, és ezáltal a bizalmat erősítsük ezekben a kérdésekben.
Teljesen természetes, hogy azon is kell gondolkodni, hogy ezeknek a forrásoknak a felhasználása, mikéntje, a hogyan és a mennyi milyen formában történik. Erről azért nem akarnék nagyon hosszan beszélni, sőt talán egy mondatot sem vesztegetnék rá, mert a mai vitanap valószínűleg ebben tobzódott, hogy inkább ezt vitatták a kollégák. Én inkább maradnék ennél a kicsit távolabbi megközelítésnél, hogy érdemes volna kilépni ebből a hagyományos pártpolitikai - bocsánat, hogy így fogalmazok - acsar-kodásból, és kicsit jobban felemelni a horizontot a magyar nemzet, a magyar emberek érdekében, és talán ezt a témát nemzeti konszenzussá kellene tenni. Még van egypár év, tehát talán még nem teljesen veszett el az idő erre. Köszönöm szépen, elnök úr, a lehetőséget. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
