VARJU LÁSZLÓ

Full text search

VARJU LÁSZLÓ
VARJU LÁSZLÓ (Független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha államtitkár úr még szán arra néhány percet, hogy meghallgasson (Csepreghy Nándor: Az öné vagyok.) - köszönöm szépen -, az nagyon örvendetes lesz, mert azt hiszem, hogy az, amiről ön most itt az utolsó percekben beszélt, nagyon összefügg azzal, hogy mi történt az elmúlt héten. Most megértettem, hogy az volt a célja a mai vitanapnak, hogy be lehessen bizonyítani, hogy az a csalás, amit egyébként túlárazásnak hívnak, az a kormány politikája, és ez egy teljesen természetes, normális, érthető és elfogadandó megoldás, sőt nemzetközi gyakorlat az, amit ön most itt az állításaiban megfogalmazott.
Szeretném lefordítani, mondjuk, a hétköznapok nyelvére, hogy az önök rendszerében egészen pontosan mi történt. A Demokratikus Koalíció két héttel ezelőtt felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió pénzéből igenis röntgengépek beszerzésére több milliárd forintos beszerzést írtak elő. A Gazdasági Versenyhivatalnak is feltűnt már, hogy az a 9 milliárd forintos vásárlás, amit önök jóváhagytak, olyan körülmények között zajlik, hogy márpedig úgy tűnik, hogy kartellgyanú állt fel, azaz cégek megegyeztek egymással, árakban megegyeztek, túláraztak, és ilyen módon hívják le az Európai Unió pénzét. Azóta kiderítettük és tudjuk azt, hogy ez több mint 38 milliárd forint esetében fordul elő.
Tudjuk azt, hogy itt azt állították elő és olyan helyzetet teremtettek, hogy a kormány döntése után a kórházak közé beékelődött egy olyan három-négy fős szervezetekből, gazdasági társaságokból álló, magyar cégekből álló szervezetcsoport, akiket név szerint is fel tudunk sorolni, ők azok, akik haszonélvezőként 30-100 százalékos felárral értékesítették a Siemenstől és más gyártóktól beszerzett gépeket a kórházak felé. Ezt a gyakorlatot alakították ki önök. Ezt azóta a Demokratikus Koalíció közbeszerzési dokumentumokkal, szerződésekkel tudja bizonyítani, hogy önök hagyták, hogy ez így történjen.
A mi számításaink szerint, amiben benne van az önök ára is, hogy a szerződött árak és egyébként az értékesítési árak között meglévő különbség, tegyük hozzá, ebben vegyük figyelembe a piaci árakat is, az eddig megismert több mint 30 milliárd forintos pályázatok esetén, tehát közbeszerzési pályázatok esetén több mint tízmilliárd forint hasznot húztak ezek a cégek, abból négyen-öten egyébként. A folyamatot talán így röntgengép néven nyugodtan emlegethetjük. Ez a beszerzés, egyébként jól kimutatható, milyen hátrányokat okozott az egészségügynek. Sokkal több gépet lehetett volna vásárolni, akár több olyan gyógyító munkát, protéziscserét és még sok mindent el lehetett volna végezni akkor, ha önök mindezt nem csinálják.
Hogy érzékelni lehessen, pontosan mire gondolok, egy gépen szeretném bemutatni, ami egyébként egy röntgengép. Az, ami a Markhot Ferenc Kórházban 60 millió forintba került, a Tolna Megyei Kórházban 70, és Siófokon is egyébként a kórházban 75 millió forintért került oda értékesítésre, ez a Toldy Ferenc Kórházban már 99 millió forint, onnan megyünk tovább a Jahn Ferencbe, ott már 100 millió forint, az Uzsoki Utcai Kórházban már 159 millió forintért értékesítik ugyanazt a gépet, és ne tévedjen, államtitkár úr, ezt a specifikációk bizonyítják, hogy a mögöttük lévő dokumentáció alapján ugyanazokról a gépekről beszélünk. Hogy a csoda a végén van, a Bács-Kiskun Megyei Kórházban ebből a gépből már hármat vettek 587 millió forintért, nyereséget húzva azok, akiket önök, ön az előbb éppen mutatott be.
Egyébként összefoglalva, itt az történt, hogy működik az Ács Rezső-modell. Ahogy ő elmondta, két ember körbejárta a kórházakat, megmondta nekik, hogy nem kell nekik semmit csinálni, a pályázatok elkészülnek, ahogy mondta ön, kiiktatták a pályázatírókat, megírják helyettük szépen csendben, majd egyébként pedig a kormány döntött arról, hogy mindezt az egészet finanszírozza.
Kedves államtitkár úr, a kórházaknak kényelmes, a beszállító kis cégeknek nagy haszon, a többiek pedig kisöpörték az év végén a készletüket. Ez az, amit önök megcsináltak, tízmilliárd forintos ajándékot adtak a haverjaiknak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmét.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me