DÖMÖTÖR CSABA,

Full text search

DÖMÖTÖR CSABA,
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Valóban, nagy hullámokat vert Brüsszel bevándorlási terve, amely egyrészt a kényszerbetelepítésre vonatkozik, másrészt pedig fejenként több mint 70 millió forinttal büntetné azokat a tagországokat, amelyek ezt nem fogadják el, tehát nem fogadják el a kényszerbetelepítést. Több európai kormány is kemény kritikát fogalmazott meg, ezért van az, hogy az európai baloldal most az önkormányzatoknál próbálkozik.
Nem véletlen, hogy az önkormányzatoknál próbálkozik, azon belül is a baloldali önkormányzatoknál, a magyar baloldal ugyanis továbbra is bevándorláspárti álláspontot visz. Vegyük például Szegedet és vegyük például Botka Lászlót, aki korábban azt mondta, hogy Szeged lakosságát egyáltalán nem zavarják a migránsok, máshol meg azt mondta, hogy Magyarországnak nem problémája a bevándorlás, egyébként pedig egész Európa azon kacag, hogy a Fidesz-kormány az élharcosa a teljesen hasztalan kerítéssel a bevándorlás elleni küzdelemnek. Tehát mindenki azon kacag, hogy a magyar kormány kerítést épít, ezt állította Botka László. Azok az európai politikusok, akik szerint a bevándorlás jó lehetőség, Zuglóban is nyílt ajtókon kopogtatnak. Karácsony Gergely korábban úgy fogalmazott: a magyarországi polgároknak az az érdeke, hogy valamilyen szervezett formában történjen a bevándorlók jelenléte. Nem véletlen, hogy a zuglói városvezetés most megkönnyítené azt, hogy a bevándorlók lakáshoz jussanak, s mindezt úgy, hogy a lakáshoz jutás az itt született állampolgároknak is nagy problémát jelent.
Azt is jó tudni, hogy az egyébként szépreményű Horváth Csaba, aki szívesen vezetné a fővárost is, korábban kellő önbizalommal jelentette ki: üzenem az itt élő bevándorlóknak, nem kell félnetek, Budapest befogad. Nem véletlen ez a hozzáállás, hiszen korábban két parlamentben ülő baloldali párt is gyűjtött aláírást a kötelező betelepítési kvóta mellett. Kíváncsi vagyok arra, hogy hány aláírást sikerült összegyűjteni, de azt gyanítom, hogy nem túl sokat.
(13.30)
Ami pedig magukat az önkormányzatokat illeti, beszédes tény az, hogy a tudósítások szerint már több mint ezer önkormányzat hozott határozatot arról, hogy elutasítja a kényszerbetelepítést és a kötelező kvótát. Az önkormányzatok tehát nem kérnek a bevándorláspárti baloldali politikából. Köszönet illeti az önkormányzatokat a kiállásért. Ezek a határozatok szükséges, de nem elégséges feltételei annak, hogy Brüsszel vonja vissza a kényszerbetelepítésre tett javaslatát. A magyar állampolgároknak együttesen kell fellépniük, erről szól a közelgő népszavazás.
Tisztelt Ház! Luxemburg külügyminisztere nemrég tett egy nagyon-nagyon furcsa kijelentést. Azt mondta, hogy az Európai Unió meghal, ha az uniós kérdéseket népszavazással döntik el. Mi ennek pont az ellenkezőjét valljuk, Európának csak akkor van jövője, az európai értékeknek csak akkor van jövőjük, ha mindannyiunknak van beleszólásunk az életünket hosszú távon meghatározó döntésekbe. Erről is szól a közelgő népszavazás. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me