DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Mindenekelőtt elnézést kell kérnem a jelen lévő nagyszámú, pedagógiában érdekelt képviselőtársamtól, hogy szót kértem, de úgy gondolom, hogy ez messze nem pedagógusbelügy, amiről beszélgetünk, és távolról sem kizárólag a pedagógia kérdéseiről, hanem egy társadalmi kérdésről beszélünk.
Arról van szó meggyőződésem szerint, hogy 2010-ben, amikor a második Orbán-kormány hivatalba lépett, abban közmegegyezés látszott fennállani mind a szülői társadalom, mind pedig a pedagógustársadalom körében, hogy változtatásokra szükség van. Az ugyanis fenntarthatatlan helyzet volt és egyre rosszabb helyzet alakult ki, hogy az önkormányzatok különbözősége, elsősorban vagyoni különbözősége, de személyi összetétele, az ott megjelenő pedagóguslehetőség olyan alapvető különbségeket szült már a születés pillanatában a magyar embereknél, amelyeken változtatni kellett.
Azt világosan látni kell, hogy a magyar településszerkezet átment egy olyan változáson, amely azt mutatja, hogy 1960-ban mintegy 600 körül volt az 500 lélek alatti kistelepülés, amely 2001-re 1000 fölé emelkedett. És ezeknek a kistelepüléseknek a lehetőségei, de hadd tegyem hozzá, még a közepes méretű falvak lehetőségei is az oktatás területén egészen mást tudnak nyújtani a leghatározottabb elkötelezettsége mellett is az ott dolgozó pedagógusoknak, mint ami lehetséges egy olyan helyen, ahol az adottságok mások, kedvezőbbek. Ezért is a változtatás megkerülhetetlen volt. De szükséges volt azért is, mert a szerkezeti változtatásokkal együtt nyilvánvalóan a cél az volt, hogy olyasfajta tantervek is elfogadtathatók legyenek, amelyek megadják az alapvető tudást egészen a legkisebb településtől a nagy településekig, azt az alapvető tudást, ahonnan tovább lehet haladni. Ez a tudásszint meggyőződésem szerint ugyanis alkotmányos joga minden magyar embernek, ezt előbb vagy utóbb mindenkinek garantálni kell. Ez a törekvés tehát nemcsak legitim, hanem feltétlenül kívánatos.
Itt azon folyt a vita most, hogy vajon mi történik ebben a pillanatban a törvény előterjesztésével: finomhangolás van, lényegi változtatás, alapvető változtatás van. Én nem tartom ezt lényegesnek. Olyan változtatás van, amelyet az idő mindenképpen elhozott volna, hiszen meggyőződésem szerint valóban úgy van, hogy a pedagógián belül, de minden más területen belül is van egy próbaidő, amely próbaidő után csak a nagyon rossz kormányok nem hajlandók változtatni. Amikor megjelennek az igények a változtatásra, és azok tényleg indokoltak, akkor a változtatásra is szükség van. Meggyőződésem - és ezzel nem szeretnék hosszabban foglalkozni -, hogy az az intézmény, a KLIK, amiről itt nyilván többen elítélően gondolkodnak, beszélnek, egy jó szándékú olyan indítás volt, amelyre építeni lehet a következőkben. Ezért nem támadás jár az akkor ezt képviselők vagy éppen ennek megfelelően azt kell mondanom, hogy ennek talán alkotásában is részt vevők felé, hanem kifejezetten egyfajta elismerése annak, hogy ma meg fölismerik azt is, hogyha ezen változtatni kell. Én azt gondolom, ezek szorosan összefüggő gondolatok.
Tisztelt Ház! Vannak-e olyan alapok ebben a javaslatban, amelyek azt a célt, amelyet én az elején megpróbáltam összefoglalni, azaz hogy biztosított legyen a magyar társadalmon belül a tudás elérésének a lehetősége a kistelepülésektől a nagy településekig, az ott születőknek, akik bárhova is születnek, magyar emberként itt élnek, meggyőződéssel vallom azt, hogy ebben az alapvető lehetőségek benne rejlenek. Hogy mennyire lehet ezt majd megvalósítani? Azt hiszem, ez egy újabb próba kérdése. Hogy hogyan fog ez majd akkor, amikor már a gyakorlatban is megjelenik… - lehet, hogy további finomhangolásra is szükség lesz, ettől nem lehet elzárkózni. És ha ilyen van, arra nyitottnak kell lenni. Ami alapvető kérdés, hogy a cél mindig ugyanaz maradjon, a cél mindig ugyanaz legyen, a tudás átadása.
Tisztelt Ház! Szeretném világossá tenni a következőket. Az én meggyőződésem szerint a szervezeti kérdések fontos kérdések, elsősorban pénzkérdés is természetszerűleg, de még inkább, hogy az oktatáson belül egy egységes jelleg meg tudjon jelenni. Adott-e ez ma a társadalmon belül? Ma még nem. Törekedni kell rá, de ma még nem így áll a helyzet. Nos, az a javaslat, amely most itt fekszik előttünk, egy nagyon nagy lépést tud előretenni az én meggyőződésem szerint. Éppen azért, mert az a fajta központosítás, ahogyan ezt most nevezik, ami valójában, azt kell mondanom, hogy az irányításnak éppen nem a központosítását, hanem a helybe vitelét jelenti akkor, mikor az eddig egy központból működő KLIK helyett területileg jelennek meg az irányító központok, ezek lehetővé teszik azt, hogy itt megjelenjenek a helyi érdekek is, megjelennek a helyi önkormányzatok érdekei és befolyása is. Nem arról van szó tehát a törvényjavaslatban, hogy ki akarja zárni az önkormányzatokat ezekből a lehetőségekből, ellenkezőleg, közelebb viszi az önkormányzatokhoz ezeket a lehetőségeket.
Tisztelt Ház! Ami miatt én alapjában véve szót kértem, az valami olyasmi, hogy ceterum censeo, tehát Karthágót meg el kell pusztítani, ugyanis itt most én inkább azt mondanám, hogy Rómát meg föl kell építeni. Merthogy az a helyzet, hogy van itt egy számomra nagyon fontos mondat, amely mondat a következőképpen hangzik: „A korábbi rendelkezéseket pontosítva mondja ki az iskolai rendszerű szakképzésben a szakmai vizsgák ingyenességét a harmadiknak nem számító szakképesítések tanulása esetén.” Nos, ez a kérdés az, amiért alapvetően mégiscsak szót kértem.
Tisztelt Ház! Az a helyzet, hogy van egy elvarratlan szál a szakképesítésben. Van egy olyan elvarratlan szál, amelyre én nem kapok választ most már hosszú-hosszú ideje. Nevezetesen, hogy az egyik törvény és a másik törvény összhangja hogyan fog itt megvalósulni, ha a földforgalmi törvény a következőt írja elő: „Mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettséggel rendelkezik.” Ez feltétel ahhoz, hogy valaki földműves legyen. Hát hogy jön ez ide az asztalra? Hát úgy, tisztelt Ház, hogy ma ilyen szakképesítéssel csak az fog rendelkezni - kivéve, akinek középfokú vagy felsőfokú végzettsége van -, aki meg tudja fizetni. Mert ma ezt a szakképesítést nem adja az alapoktatás. Ezt ma nem adja egyetlen olyan oktatás sem, amely ingyenesen elérhető. Ezért az én számomra minden változtatás az oktatáson belül, alfa-ómega, innen kell kiindulnom: ezt a problémát meg kell oldani. Ez nem egyszerűen oktatási kérdés, ez egy alapvető alkotmányos kérdés. Mert ez az egyetlen mondat ma Magyarországon kizárja a népességnek 90-95 százalékát a földműves lét lehetőségéből, hacsak nincs 300-400 ezer forintja, hogy ezt a fajta szakképesítést megszerezze.
(13.50)
Ez a szakképesítésről szóló mondat akkor lesz igaz - és erre várok majd kielégítő választ -, ha ezt a szakképesítést az oktatás úgy nyújtja, hogy minden faluban született gyerek számára, aki szeretne földműves lenni, aki akar földműves lenni, ez a lehetőség nyitott legyen. Számomra ez alapvetően fontos. S nemcsak azért, tisztelt Ház, mert arról vagyok meggyőződve, hogy Magyarországon nem lehetnek olyan területek, amelyek elzárva legyenek magyar emberek elől, hanem azért is, tisztelt Ház, mert ez a szándék meggyőződésem szerint közös. Az utat kell megtalálni. Azt a módot kell megtalálni, hogy az oktatáson belül ez biztosított és ingyenes legyen.
Végezetül, tisztelt Ház, azt gondolom, hogy ez a javaslat egy határozott lépés előre. De olyan-e, amely biztosan megoldja ezt a problémát? Hát van ilyen egyáltalán? Hiszen a példákat végig lehet nézni. Vannak angolszász típusú oktatási rendszerek, amelyek kőkeményen ragaszkodnak bizonyos feudális hagyományokhoz, és olyan nehezen mozdulnak el. De nekik van idejük. Aztán van olyan oktatási rendszer, mint amilyen a finn, amelyik egy fölívelő időszakot mutat, aztán meg éppen a jelen időkben úgy tűnik, mintha mégsem lenne olyan tökéletes. Következésképpen mi se tudunk mást tenni, mint hogy keressük azt a legjobb utat, amely az elkövetkezendő időben valamennyiünk számára ezen a nagyon fontos területen egy új, nyitottabb és jobb időszakot hozhat.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
