KONTRÁT KÁROLY

Full text search

KONTRÁT KÁROLY
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Úr! Ez az utolsó mondat, amit mondott, nem igaz, tehát a rendőrség nem tart fedett nyomozói státuszban egyetlen… (Apáti István: Kvázi!) A „kvázi” azt jelenti, én tanultam latint, hogy „mintegy”, tudja, azt jelenti a „kvázi”, hogy „mintegy”. Tehát sem mintegy, sem gyakorlatilag, sem ténylegesen nem tart, csak az igazság… (Apáti István közbeszól.) Önök az igazságra nagyon érzékenyek, mi meg gyakoroljuk az igazságot, tudja képviselő úr? (Az elnök csenget.)
Folytatom a választ. Szigorítottuk a büntető törvénykönyv szabályait, és ennek értelmében bevezetésre került az új pszichoaktív anyaggal visszaélés elnevezésű bűncselekmény. Ez a büntető törvénykönyv 184/D. §-a, ennek hatálybalépésétől kezdődően minden évben egyre nagyobb mértékben foglalt le a rendőrség dizájnerdrogot. Az illegális forgalomban újonnan felbukkanó anyagok esetében, amiről ön is beszélt, a rendőrség megtette a szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a még listán nem szereplő szerek mielőbb listára kerüljenek. Ennek köszönhetően a 2012 óta hatályos lista módosítása eddig hét alkalommal történt meg, és 2015. július 11-től a lista olyan átfogó változtatásra került, aminek eredményeképpen jelenleg csak egy olyan anyag van illegális forgalomban Magyarországon, amelyik nem minősül ellenőrzött anyagnak, azonban ennek a felvétele is folyamatban van.
Az a célunk, hogy egyetlenegy ilyen se legyen, és teljes mértékben szorítsuk vissza a drogokkal kapcsolatos bűncselekményeket. Kérem, segítsenek ebben önök is! Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me