SCHMUCK ERZSÉBET

Full text search

SCHMUCK ERZSÉBET
SCHMUCK ERZSÉBET (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ma több sajtóorgánum megkérdezte tőlem, hogy mi az LMP által kezdeményezett offshore vitanap célja. Egyik célként én azt fogalmaztam meg, hogy emlékeztetni szeretnénk a miniszterelnököt hat évvel ezelőtti ígéretére, amikor azt mondta, hogy kiseprűzik az országból az offshore lovagokat; erről sajnos elfeledkezett, mintha el sem hangzott volna. A másik cél pedig annak a tudatosítása, hogy az offshore biznisz komoly gazdasági és erkölcsi károkat okoz az országnak.
Mind a kettőből az következik, hogy szigorú szabályokat kellene megalkotni az offshore biznisz megállítására: minimum, hogy az állami támogatásokból, EU-s támogatásokból ki kell zárni a gazdasági offshore cégeket is, de számunkra az is evidens, hogy az állami vezető, köztisztviselő nem lehet tulajdonosa, de résztulajdonosa sem offshore cégnek. Sajnos, a kormány erre vonatkozó szándékát nem lehet felfedezni, talán nem véletlenül. Bánki Erik hozzászólásából kiderült, hogy még büszkék is arra, hogy támogatják a multinacionális vállalatok adóoptima-li-zá-cióját, ami most épp egy nyugati ország adófizetőit károsítja: Magyarország nyer 500 milliárdot, az óriáscég 1500 milliárdot, máskor pedig minket foszt ki egy ugyanilyen üzlet.
Kedves Képviselőtársaim! Ebben a játékban ország nem nyerhet, ebben csak a transznacionális vállalatok és tulajdonosaik, az a bizonyos 62 ember gazdagodik, akikről Schiffer képviselőtársam beszélt. Ennek alapján nem véletlen, hogy Magyarország szerepel a brazil offshore tiltólistán. Úgy tűnik, ma Magyarországon itt tartunk, azt kell magyarázni és bizonygatni, hogy a gazdasági offshore káros egy ország számára, minél fejletlenebb, annál károsabb. És az államtitkár úr javaslata erre az, hogy akkor csökkentsük az adókat, ezzel azonban még gazdagabbá teszi a multikat, és még inkább elszegényíti a saját országát.
Először arra a kérdésre kellene válaszolni, hogy ha az adószinteket felére, aztán harmadára, aztán negyedére csökkentjük, és még abból kedvezményeket is adunk, akkor miből fogjuk a közszolgáltatásokat finanszírozni. Az egykulcsos, egy számjegyű adó remekül hangzik, de a tanárok és az ápolók majd a levegőből táplálkoznak? De meg lehet fontolni egy afrikai példát is, sok tekintetben ahhoz közelebb állunk. Zambiában a cukortermelés kétharmadát egy offshore, brit tulajdonú vállalat ellenőrizi, és ennek az óriáscégnek a nyeresége öt év alatt 132 millió dollár volt. Ebből adót alig fizetett, összesen vagy 0,5 százaléknyit, ezzel szemben az ő termékeit áruló kiskereskedők a piacon súlyos adókat fizetnek, lényegében ők tartják el az országot.
Mindezek arra mutatnak, hogy igenis fel kell lépni a gazdasági offshore-ozás ellen, és itt el is jutottunk a lényeghez: a jogi offshore-ral ellentétben ebben a Fidesz nemhogy nem jár élen, de még azokat a kezdeményezéseket is gáncsolja, amelyek európai szinten megoldást jelentenének.
Vejkey képviselőtársam a megoldási javaslatokat hiányolta. Íme, néhány, mindegyik olyan, ami ellen a Fidesz foggal-körömmel harcol. A magyar kormány nem hajlandó elfogadni az EU-s kezdeményezést az adóalapok egységesítéséről a közös konszolidált társasági adóalap tekintetében, amit az Európai Bizottság 2015 júniusában javasolt. Ahogy Orbán Viktor fogalmazott: „Nem az a kérdés, hogy gyorsan vagy lassan menjünk az adóegységesítés irányába, hanem el sem szabad indulni ebbe az irányba. Ez a határozott magyar álláspont.” A Bizottság egy hatástanulmánya szerint a konszolidált társaságiadó-alap bevezetése évi 1 százalékponttal fogná vissza a gazdasági növekedést Magyarországon. Ez világos és egyértelmű állásfoglalás: Orbán Viktor az adócsaló multik mellé állt, az az 1 százalékos növekedés ugyanis, amit sirat, nem az ország vesztesége, hanem a GDP felét termelő multiké.
A másik javaslat, amelyet a Fidesz támogathatna, az országonkénti jelentéstételi kötelezettség, a multinacionális cégek ugyanis azzal trükköznek, hogy a számos telephelyük és leányvállalkozásuk között áramoltatják a jövedelmeket, és erre még rálátásunk sincs. Ha legalább azt lehetne látni, hogy melyik országban mennyit termelnek, és abból mennyit adóznak, már világos lenne, hogy honnan hová szivattyúzzák a pénzeket. És ezen túl is vannak olyan kezdeményezések, amelyeket fel lehetne karolni, különösen az Európai Parlamentben.
És még egyszer hangsúlyozom: nagyon balga és önsorsrontó, kormányzati pozícióban pedig ország-rontó az, aki azt hiszi, az országok közötti lefelé tartó adóversenyt meg lehet nyerni adócsökkentésekkel. Ennek a versenynek egyetlen nyertese van: a transznacionális, globális vállalati hálózat. Ehelyett másokkal összefogva éppen hogy korlátozni kellene ennek a versenynek és az offshore-ozásnak a lehetőségét.
Végül engedjék meg, hogy néhány szót szóljak az offshore-ozás erkölcsi oldaláról is! Súlyosan erkölcsromboló, mert az emberek azt tapasztalják meg, hogy aki csal, elcsalja az adót, az nyer, az gazdagodik meg, és aki becsületes, az a rövidebbet húzza. Az elcsalt adó terhét a kisemberek viselik, erről ne feledkezzenek el, amikor ellenállnak az LMP szigorítást követelő javaslatainak. Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me