DEMETER MÁRTA

Full text search

DEMETER MÁRTA
DEMETER MÁRTA (MSZP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Már több mint egy éve, hogy a Honvéd Egészségpénztárnak 1,8 milliárd forintja ragadt bent a Buda-Cash Brókerház tulajdonosai által birtokolt DRB Banknál. Ennek az összegnek az eltűnése több mint 27 ezer katona, honvédségi, rendvédelmi és nemzetbiztonsági dolgozó egészségpénztári megtakarítását érintette. Az ügyben számtalan interpellációt és kérdést tettem fel, és eleinte a Honvédelmi Minisztérium segítőkészséget hangoztatott, de később ettől teljesen elzárkóztak.
A kárt szenvedett egészségpénztári tagok megsegítésére tett kezdeményezéseinket is rendre elutasították, anélkül, hogy a kormánypárti többség bármilyen megoldással előállt volna. Tavaly még a Kósa Lajos vezette Honvédelmi bizottságot sikerült meggyőzni arról, hogy a költségvetés vitájában nyújtson be egy közös bizottsági módosítót a kártalanítás biztosítására, de idén már a bizottság fideszes többsége elzárkózott attól, hogy kiálljon a bajba került egészségpénztári tagok mellett.
Államtitkár Úr! Az elmúlt hetekben a minisztérium is megtapasztalhatta, hogy a Magyar Honvédség állományának óriási többsége érintett az ügyben. Most már arról is hivatalos dokumentum van, hogy a felszámolás alatt álló DRB Bank vagyonából egyetlen forint sem maradt az egészségpénztári befizetések visszafizetésére. Sőt, a veszteséget jóvá is írták az egyéni számlákon, tehát már minden pénztártag szembesült azzal, hogy hány százezer forint egészségügyi megtakarítása veszett oda.
Államtitkár Úr! Most már nincsen mire várni. Már sehonnan nem várható a pénztártagokat ért kár megtérülése. Itt az idő, hogy az állam végre segítségére siessen azoknak az embereknek, akik a magyar polgárok életének és vagyonának a védelmére esküdtek fel. Ez a minimum, amit e szolgálat megbecsüléseként az állomány joggal elvárhat a magyar államtól.
Tehát egyetlen kérdésem maradt, államtitkár úr: hajlandóak-e végre segíteni a Honvéd Egészségpénztár kárt szenvedett tagjainak vagy sem? Ha hajlandóak segíteni, biztos vagyok benne, hogy megtaláljuk a módját ennek a végrehajtására, ha viszont nem áll szándékukban segíteni, az rendkívül szomorú üzenet lenne az állomány számára. Álljanak ki végre önök is a Honvédség állományáért! (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me