DR. SZÉL BERNADETT

Full text search

DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Egyszülős családok tömegét érintő probléma a láthatás kérdése, aminek a kapcsán egészen abszurd eljárásokra kerül sor. A problémák tapasztalataim szerint akkor kezdődnek, hogyha nem jön létre a bíróság által elrendelt kapcsolattartás a külön élő szülő és a gyermek között.
Amióta az elmúlt években kiemelt figyelmet szenteltünk az egyszülős családok problémáira, számos olyan esetet ismerhettünk meg, ahol a gyámhivatal tulajdonképpen az eset alapos vizsgálata és a gyermek véleményének figyelembevétele nélkül automatikusan az édesanyát marasztalta el. A jelenlegi rendszer ugyanis gyakorlatilag azt várja el az édesanyától, hogy ha kell, akkor akár fizikailag is kényszerítse a gyermekét a kapcsolattartásra, még akkor is, hogyha a gyermek fél az édesapjától, és nem érzi vele magát biztonságban.
Ha mégsem jön létre a láthatás, akkor az édesanyát vonják felelősségre, rá szabnak ki több tízezer forintos bírságot, ellene indítanak büntetőeljárást, miközben a másik fél felelősségét nem firtatják. Én azt gondolom, hogy mindannyian látunk olyan példákat, amelyek egészen hátborzongatóak. Én azt látom, hiába kellene megvizsgálni, hogy miért zárkózik el a gyermek a láthatástól, ez általában nem történik meg.
Korábban az ombudsman is megerősítette mindazt, amiről én most itt beszélek. Idézem az ombudsman urat: „A tapasztalatok azt mutatják, hogy a gyámhivatal nem tudja figyelembe venni azt, ha a gyermek bizonyíthatóan a külön élő szülő hibájából vagy neki felróhatóan nem akar találkozni vele. A gondozó szülőnek rója fel azt, ha ténylegesen nem segíti elő az elvitelt.”
Én őszintén remélem, hogy mindannyian itt a parlamentben egyetértünk abban, hogy elfogadhatatlan az, hogy ma Magyarországon gyerekek tízezreit kényszerítik kapcsolattartásra akaratuk ellenére, miközben ez a gyermeknek joga, de nem kötelessége. Pár éve egyébként a minisztérium ígéretet is tett arra, hogy módszertani segédanyagot dolgoz ki a gyámhivatalok részére, képzéseket indít az ügyintézők, a gyermekvédelemben dolgozó bírák számára, de ez sajnos a mai napig nem történt meg.
Kérdezem én a tisztelt államtitkár urat, hogy meddig (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) hangozhatnak el még olyan kérdések a magyar bíróságokon, hogy: ha anyukád is ennyiszer láthatna, szerinted nem lenne dühös? Vagy: azt is tudod, hogy ha nem mész el apával, anyának baja esik?

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me