DR. VEJKEY IMRE

Full text search

DR. VEJKEY IMRE
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Mi, kereszténydemokraták, hisszük és valljuk, hogy társadalmunk egyik legfontosabb értéke, jövőnk záloga nem más, mint a gyermek. Ezért álláspontunk szerint minden eszközzel arra kell törekednünk, hogy biztosít-suk számukra az egészséges életmódhoz való feltételeket, hogy egészséges nemzedékek nőjenek fel, egészséges fizikummal és szellemiséggel.
Amikor 2010-ben átvettük a kormányzást, megismertük a népegészségügyi helyzetre vonatkozó adatokat, szembesülnünk kellett azzal a ténnyel, hogy sereghajtók vagyunk a sportolási szokásokat illetően az Európai Unióban. Magyarországon a népesség mindössze 5 százaléka sportolt rendszeresen. A tanköteles korú fiataloknak mintegy 75 százaléka pedig kizárólag a testnevelési órák keretében végzett bármilyen sportjellegű testmozgást, amely önmagában az akkori óraszámban nem volt alkalmas a korosztály egészséges mozgásigényének biztosítására.
Ezért is döntöttünk úgy, hogy felmenő rendszerben bevezetjük a mindennapos testnevelést. A nemzeti köznevelési infrastruktúra-fejlesztési program keretében megvalósítandó egyes tanterem-, torna-terem- és tanuszoda-beruházások teljes egészében központi költségvetési forrásból valósultak meg, amellyel gyermekeinket az egészséges életmód és az aktív sportolás útjára próbáltuk irányítani.
Tisztelt Államtitkár Úr! Mindezek alapján kérdezem önt, a nemzeti köznevelési infrastruktúra-fejlesztési program első ütemében milyen fejlesztések várhatóak milyen megvalósulási határidővel. Vár-ható-e, hogy a fejlesztési program első ütemét további fejlesztések is követik majd? Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me