DÚRÓ DÓRA

Full text search

DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Várhatóan ősztől kezdi meg működését a sümegi közösségi főiskola, amelyet jövőegyetemnek kiáltottak ki, de sejthetően inkább kétes értékű diplomákat fog előállítani a mögötte álló John Henry Newman Intézet.
Ennek Sümegen található részben romos épületei egyelőre nem éppen egy induló campus képét mutatják. A jövőegyetem-projekt mögött egy lovagrend által fenntartott úgynevezett Pro Deo University áll, amely már korábban is volt diplomabotrányok főszereplője. A meglehetősen zavaros hátterű anyaintézmény oktatásfinanszírozás címén már közel 30 millió forintnyi közpénzt kapott különböző MNB-alapítványoktól. Az ötletgazda, a magát professzornak címző Kertész-Bakos Ferenc sem Magyarországon elismert diplomával, sem doktori fokozattal nem rendelkezik, ezekkel kapcsolatban többször megtévesztő, igaztalan sajtónyilatkozatokat is tett, jelenleg a Wekerle Sándor Üzleti Főiskola munkatársa.
Az egyetemnek nevezett tulajdonképpeni cég az elmúlt években már több városban is megpróbálta megvetni a lábát, ám még a képzések elindulása előtt mindenhonnan kitették a szűrüket. Sem a váci városvezetés, sem a kaposvári közgyűlés nem támogatta a terveket, Pécsett pedig a tudományegyetem határolódott el tőlük. Az egyszerre gyanús és komolytalan felsőoktatási kezdeményezést így végül Sümeg városának polgármestere fogadta be.
Nemcsak az induló képzések mögött álló kamuegyetemről és a céges háttérről nem lehet semmi biztatót elmondani, de a sümegi közösségi főiskola finanszírozásáról sem, azon kívül, hogy az intő jelek ellenére az MNB-alapítványok tízmilliókkal szálltak be. A képzés leendő színvonaláról pedig már most sokat sejtet az, hogy Facebookon is toboroztak oktatókat, valamint hivatalos reklámszövege így hangzik: „Diplomát szeretne, de nem éri el a minimális pontszámot? Ne keseredjen el, van megoldás.”
Kérdezem mindezek alapján államtitkár urat, valóban el fognak-e indulni a korábban több oktatási botrányban is szereplő kamuegyetem szervezte sümegi képzések, vagy fel kíván lépni a felsőoktatás presztízsét romboló szélhámosság ellen. Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me