EGYED ZSOLT

Full text search

EGYED ZSOLT
EGYED ZSOLT (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Habony-művek elkezdte trollkodni a Jobbik - mint a legerősebb ellenzéki párt - néppártosodási folyamatát, zsúrpofiságnak nevezte ezt. Ennél az analógiánál maradva azt is mondhatnánk, hogy a Fidesz egyik fő 2010-es választási ígérete, a politikai elszámoltatás kapcsán önökből vagy tehetetlen, vagy tettestárs lett.
A 2010 és ’12 között létező, elszámoltatásért felelős kormánybiztosok érdemi eredményt nem tudtak felmutatni. Igaz, hogy ezernél is több ügyben intézkedtek, de végeredményben egy-két nevetséges ítéleten kívül nem lett eredmény. Miért van ez, tisztelt államtitkár úr? Hol a hiba? A rendőrség nincs a helyzet magaslatán vagy az ügyészség, talán a bíróság nem akarja elítélni az elkövetőket? Gyurcsány Ferenc ellen nem sikerült vádat emelni a sukorói telekcsere ügyében, amit nevetséges indokkal magyaráz az ügyészség; idézem: „Bár a hivatali visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja Gyurcsány Ferenc vonatkozásában fennáll, nem lehetett egyértelműen bizonyítani a volt miniszterelnök szerepét a cseréről hozott döntésben, mint ahogy az eljárásának a célját sem.” Hagyó Miklós még mindig szabadlábon van, nevetséges két év felfüggesztettel, Juhász Ferenc volt MSZP-s honvédelmi miniszter szintén. A Bábolna Zrt. és a Nemzeti Ménesbirtok közti pénzmozgások vizsgálataiból Budai Gyula jött ki vesztesen, egymillió forint pénzbüntetéssel. Mi lett a választási szoftver ügyével, a Daimler-Volánbusz botránnyal, az MTV-székház ügyével, a Postapalotával, a Budapest Airport és a Malév eladásával, a vállalati vezetők offshore cégeivel, az állami vezetők végkielégítésével, a költségvetés adatainak meghamisításával?
Tisztelt Államtitkár Úr! A nullával egyenlő felmutatott eredmények láttán mire gondoljon a magyar állampolgár? A kormány képtelen megtartani a választási ígéretét, vagy önök is beálltak a sorba, és kéz a kézben lopják tovább a nemzeti vagyont azokkal, akiket retorikai szinten el akarnak számoltatni. Kérem, válaszolja meg az általam felhozott kérdéseket, mert ezekkel évek óta adósok! Várom érdemi válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me