DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ön is tudja, hogy a kollégiumok belső kialakítására, színvonalára több jogszabály is vonatkozik, legfőképpen a 87/2015. kormányrendelet, amely tartalmazza, hogy milyen alapfeltételeket kell az ön által említett 35 százalékba tartozó kollégiumoknak is teljesíteni, és a felsőoktatási intézmények kötelessége, hogy ezeket az alapfeltételeket megteremtsék. Ugyanakkor nyilván az állam az Oktatási Hivatalon keresztül ezeknek az alapfeltételeknek a meglétét vizsgálja, és minden olyan időszakban, amikor a működési engedély felülvizsgálatára kerül sor, időről időre, akkor ezeket végignézi, és ha ezeket a kötelező minimális alapfeltételeket nem tudja igazolni egy-egy intézmény, akkor határidőt tűznek ki arra, hogy mennyi ideje van arra, hogy ezeket az alapfeltételeket betartsa.
Ami a kérdése első felét illeti, az állami támogatások és kapacitások mértékét, a hallgatók juttatásaira és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. kormányrendelet egyes szakaszai tartalmazzák az állami támogatást, a kollégium alapszolgáltatásait, a térítési díj legmagasabb összegét, tehát a maximumot és a komfortfokozatok szerinti osztályozást. 2015-ben a felsőoktatás költségvetésében kollégiumi támogatásra fejenként 116 500 forint/10 hó, az állami és nem állami felsőoktatási intézmények részére összességében 4 milliárd 265 millió forintot biztosítottunk. Lakhatási támogatásra, ami 60 ezer forint/10 hónap egy diákhallgató esetében, 4 milliárd 672,5 millió forintot biztosítottunk, míg diákotthoni férőhelyre 273,6 millió forintot. Ez összességében 9 milliárd 211 millió forint, amit az intézmény költségvetésében kollégiumi támogatásokra biztosítottunk.
Mindezen túl az Óbudai Egyetemen Budapesten jelenleg van folyamatban egy 404 fős bővítés, ’16 decemberére adható át, illetőleg az ELTE két kollégiuma megújul 700, illetve 900 millió forintból, így a Nagytétényi úti kollégium létszáma 890 főre emelkedhet, minden szobában fürdőszobával. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me