DR. NAGY ISTVÁN

Full text search

DR. NAGY ISTVÁN
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Én értem az ön politikai szándékát, amikor megint csak felhánytorgatja már sokadszorra azt a régen lezárt ügyet, amelyben sem a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságot, sem a minisztériumot, sem a kormányt semmilyen szinten nem érheti vád, hiszen a Kehi évekkel ezelőtti jelentése kizárólag a pályázók részéről tárt fel kisebb problémákat. A haszonbérleti pályáztatási rendszer vonatkozásában megfogalmazott ajánlásokat pedig kivétel nélkül figyelembe vette tárcánk, és át is alakította a pályázati eljárást, de már 2014-ben. Erről önt pedig minden lehetséges formában tájékoztattuk is a nyilvánosság legteljesebb körű bevonásával.
Nézzük meg, hogy az MSZP kormányzása idején vajon hányan bérelhettek területeket a Hortobágyon! Hogyan választották ki a bérlőket? Nyilvános pályázat keretében? Egyenlő pályázói esélyek biztosításával osztották ki önök a hortobágyi legelőket? Az önök idejében vajon hányszor ellenőrizték ezeket a területeket?
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság a jogszabályban előírtak alapján a szerződésszerű használatot ütemezetten és rendszeresen ellenőrzi. A képviselő úr nem is tud konkrét ügyet mondani, mindig csak valaminek a környéke az, ahol visszásságokat vél felfedezni, és újfent csak homályos utalásokba bocsátkozik. Az igazgatóság által a 2015. évben elvégzett összes, tehát az átfogó, az utó- és a célellenőrzések száma is 456 darab volt. Erre a 456 darabra mondja azt, képviselő úr, hogy nem ellenőriz az igazgatóság?
A legtöbb haszonbérleti szerződésnél nem találtak a problémát, a bérlői vállalások teljesítésével minden rendben volt; ahol pedig kisebb hiányosságok kerültek feltárásra, ott a bérlők pótolták azokat felszólításra. Köszönöm szépen. Majd folytatjuk. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me