DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Ahogy mondtam, minden évben infláció felett emeltük az Egészségbiztosítási Alapnak is a költségeit, tehát ezen nem kívántunk semmilyen mértékben sem anyagi akadályokat felállítani. De engedje meg, hogy két mondatot olvassak az Országos Epidemiológiai Központnak a jelentéséből. Az egyik mondat így hangzik: „Azon fekvőbeteg-intézményekben, amelyek az országos átlagos fertőzési aránytól jelentősen eltérő adatot jelentettek, a hatóság helyi ellenőrzése során feltárta az okokat, és szükség esetén intézkedett is.” A hatóság tehát felügyeli, ellenőrzi és hitelesíti a kórházak jelentéseit. Tehát ezek hiteles jelentések, képviselő úr, mert minden eltérés esetében az OEK-nek ott vannak a munkatársai. És engedje meg, hogy a zárómondatot is idézzem: „Pozitív jelenség, illetve a hazai infekciókontroll-tevékenység eredményességét jelzi, hogy a 2015. évi előzetes eredmények alapján úgy tűnik, csökkent a jelentett véráramfertőzések és multirezisztens kórokozók által okozott fertőzések száma.”
Bízunk benne, hogy ez így is lesz, és a következő években is így alakul. Ennek a többletforrásait a 2017-es költségvetés tartalmazza. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me