HARRACH PÉTER

Full text search

HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tegnap az ország két ünnepnapot tartott, egyrészt gyermeknap volt, másrészt pedig a hősök napja. A jövőről és a múltról volt szó.
Néhány mondat a gyermeknapról. Az ember a legnagyszerűbb csodája ennek a világnak, és még nagyobb csoda az a kis ember, aki megszületik, fejlődik, kibontakozik a személyisége. A családi viszonyok, benne a gyermek-szülő kapcsolat nagyon fontos, a személyes élet körébe tartozik. Van azonban ennek egy olyan jogi aspektusa, amire éppen az a kétharmados törvény hívta fel a figyelmet, amit megalkottunk, és amely azt mondja, hogy már egy szülő és egy gyermek kapcsolata is családot alkot. De a jogi kérdések és a politikai kérdések bizonyos értelemben távol vannak a családi élettől, mert a családpolitika, a kormányzati és parlamenti intézkedések a mi legnagyobb problémánkat, a demográfiai helyzetet csak részben tudják javítani.
Itt szemléletváltásra van szükség, de ebben is sokat tehetnek azok a felelős politikusok, akik ezzel foglalkoznak. Hiszen az a tény, hogy sokan nem akarnak gyermeket vállalni, az a szabad döntés területére tartozik. De az, ami szabad, nem biztos, hogy jó. Nem biztos, hogy jó a társadalom egészének, hiszen ez a társadalom már nem képes önmagát reprodukálni, és ez bizony valami problémát sejtet. Tehát a gondolkodás, a közgondolkodás megváltoztatása alapvető társadalmi és politikai kérdés.
De nemcsak gyermeknap volt tegnap, hanem a hősök napja is. A hősök napja, amiről három törvény is rendelkezik. Kezdjük a ’17-esnél, ami azt mondja, hogy a napjainkban dúló háborúban meghaltak emlékére állítson minden település egy emlékművet. Ez meg is történt, és az első világháborús emlékművek jelen vannak az országban. ’24-ben egy másik törvény született, amely emléknapot, május utolsó vasárnapját rendelt el ennek érdekében. És 2001-ben megszületett az a törvény, amit kénytelenek voltunk meghozni, hiszen a kommunista időben a hazaszeretet gondolata eltűnt, helyette az internacionalizmus jelent meg, tehát hősökre emlékezni nem nagyon lehetett.
Most azonban a legtöbb településen megemlékeznek erről, hiszen itt valami olyasmiről van szó, ami a nemzet identitásához, összetartásához szükséges, és a törvény is azt mondja, hogy Szent István óta az életüket áldozó vagy akár csak kockáztató hősökre is emlékeznünk kell. Ez nem csupán az ő emléküket őrzi, hanem hozzátartozik a saját önbecsülésünkhöz.
Itt azonban fel kell hívnom egy éppen a parlament előtt lévő törvényjavaslatra is a figyelmet. Két képviselőtársunk, Rubovszky György és Vejkey Imre nyújtotta be. Miről van szó? Az első világháborúban 15 millió ember halt meg, köztük 600 ezer magyar. Az Osztrák-Magyar Monarchiának volt a világ hatodik legnagyobb és legkorszerűbb flottája, a legénység 20 százaléka magyar volt, ennek központja a mai horvátországi Pula volt. Ausztria és Olaszország évről évre megemlékezik az ott elhunytakról, méghozzá nagyméretű emlékműveket állítanak. Magyarország nem teszi ezt. Ezt a hiányt szeretné pótolni az a törvényjavaslat, ami a hősi halált halt magyar haditengerészek emléknapját kívánja bevezetni.
Úgy gondolom, amikor gyermekeinket szolgáljuk egy ilyen nappal és a jövőre figyelünk, akkor kellő tisztelettel a múltra is kell gondolnunk. Ennek eszköze az, hogy hőseinkről megemlékezünk, megadjuk nekik a tiszteletet. Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me