TÁLLAI ANDRÁS

Full text search

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Az MNB-törvény, összhangban az Európai Unió működéséről szóló szerződés 130. cikkével, rögzíti, hogy az MNB, valamint szerveinek tagjai a törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességük teljesítése során függetlenek. Nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat kormánytól, kormányoktól. Emellett azt is előírja, hogy a kormány vagy bármilyen más szervezet tiszteletben tartja ezt az elvet, és nem kísérli meg az MNB, valamint szervei tagjainak befolyásolását feladataik ellátása során.
Az MNB-t a függetlenség az MNB-törvényben foglalt valamennyi feladatának végrehajtásában megilleti. Az MNB tehát törvény által megszabottan függetlenséget élvez. E függetlenség nyilvánul meg például a jegybanki alapítványok tevékenységében is. Ezt az Alaptörvény 38. cikkének (5) bekezdése is megerősíti, amely rögzíti, hogy az állam tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek törvényben meghatározott módon, önállóan és felelősen gazdálkodnak a törvényesség, a célszerűség és az eredményesség követelményei szerint. A jegybank tehát önállóan, a mindenkori kormányoktól függetlenül gazdálkodik. Olyan nemzeti intézmény, amelynek a gazdálkodásában is megnyilvánuló függetlensége alapján törvényes lehetőség van arra, hogy eredménye terhére a közjót szolgálja, és lehetőségeihez mérten támogatást nyújtson.
Az MNB gazdálkodása nem része a mindenkori költségvetési törvénynek, az államháztartás alrendszerének, így nem része a hagyományosan értelmezett állami elosztásnak sem. Az MNB bevételeit, kiadásait ennek megfelelően nem is a mindenkori költségvetési törvény szabályozza, hanem független intézményként saját éves gazdálkodási tervvel rendelkezik, amiről maga az igazgatóság dönt. Ugyanúgy az igazgatóság hatáskörébe tartozik az osztalék fizetéséről szóló döntés meghozatala is.
A Magyar Nemzeti Bank igazgatósága a jegybank 2015. évi 95 milliárd forint összegű nyereségéből 50 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntött. Ki kell azonban emelni, hogy ez a tétel nem javítja a költségvetés egyenlegét, ha árfolyamnyereségből származik, az adósságot viszont csökkenti.
(11.10)
A kormány fő feladata az MNB részvényeseként az, hogy a jegybanki függetlenség megteremtésével segítse az MNB-t monetáris politikájának megvalósításában. Szeretném megjegyezni, hogy utoljára osztalékfizetés a költségvetés számára 2002-ben történt, tehát nem volt jellemző a Magyar Nemzeti Bank osztalékfizetésének gyakorlata.
Az MNB társadalmi felelősségvállalási szerepe egyebekben nem példa nélküli az európai jegybankok körében sem, hiszen az angol, a német, az olasz vagy az osztrák jegybank is hasonlóan működik, hasonló tevékenységet folytat. Az MNB az általa létrehozott és működtetett alapítványokon keresztül törekszik a közjó szolgálatára, így a pénzügyi kultúra terjesztésével, a kutatói és ösztöndíj-támogatásokkal a hazai közgazdaság-tudomány művelését igyekszik fejleszteni.
Számos nemzetközi példát találunk arra is, hogy a jegybank ingatlanokat vásárol. Az MNB ingatlanvételei döntően az alapítványok működéséhez szükségesek. Fontos kiemelni, hogy ezen vásárlások olyan befektetéseknek tekinthetők, amelyek értékállandóságukkal biztosítják azt, hogy a rájuk költött forrás gazdagítsa a nemzeti vagyont. Így van ez a Magyar Nemzeti Bank ingatlanvásárlásaival is.
A Magyar Nemzeti Bank az Alkotmánybíróság döntésének megfelelően az alapítvánnyal kapcsolatos adatait nyilvánosságra hozza. Tehát ugyanúgy, mint a Magyar Nemzeti Banké, az alapítvány adatai is, gazdálkodása is teljesen nyilvános, azt bárki megismerheti, így az a követelmény, hogy a Magyar Nemzeti Bank gazdálkodásának átláthatósága megvalósuljon, természetesen ezáltal teljesül. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me