DR. BÁRÁNDY GERGELY,

Full text search

DR. BÁRÁNDY GERGELY,
DR. BÁRÁNDY GERGELY, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Persze furcsa kisebbségi véleményt úgy mondani, hogy nem tudjuk, hogy mihez képest, de próbálom úgy megfogalmazni, hogy abból egyébként a többségi is kitűnjön.
A Törvényalkotási bizottság ülésén, mivelhogy alapvetően technikai jellegű módosításokról volt szó, egy körben bontakozott ki csupán vita. Ez a többségi véleményt megfogalmazók szerint és államtitkár úr szerint is szintén egy technikai módosítás volt. Az én meglátásom szerint viszont kifejezetten érdemi, és ezt a véleményt osztották a kisebbségi álláspontra helyezkedő képviselőtársaim is.
Ez nevezetesen arról szólt, hogy az én meglátásom szerint egyetlen igazán érdemi módosítás az lett volna a módosító javaslat szerint, amelyben a Kúria eljárási ideje 30 napra csökkent volna 90 napról. Azt gondolom, hogy ez egy ilyen témában kifejezetten érdemi kérdés, ott, ahol látjuk azt, hogy néha órákon, perceken, sőt eddig másodperceken múltak eredményes vagy eredménytelen kezdeményezések, ott bizony az, hogy valamit 30 vagy 90 nap alatt bírálnak el, egyáltalán nem indifferens, és egyáltalán nem minősíthető technikainak. Volt egy olyan javaslat tehát a módosító szerint, ami leszállította volna a kúriai elintézési határidőt 90 napról 30 napra. Ezt egy kormánypárti módosító javaslattal, illetve konkrétan egy ügyrendi javaslattal, amely külön szavazást kért erről a rendelkezésről a módosító javaslati sorban, mégsem fogadta el a Törvényalkotási bizottság. Én a mai napig nem tudom és nem értem, hogy miért nem. Ugyanis a Törvényalkotási bizottság ülésén pontosan erről folyt vagy folyt volna a vita, hogy szerettük volna több körben én is és más képviselőtársam akár a javaslatot megtévő képviselőtől, akár államtitkár úrtól megkérdezni, hogy vajon mi volt a koncepcionális oka a változásnak. Nyilvánvalóan volt valami oka annak, hogy önök a hatályos szabályozást megváltoztatva korábban fenntartották volna a 90 napot, aztán mégis módosító javaslattal javaslatot tettek arra, hogy ez legyen 30, majd ettől a TAB ülésén elálltak, de hogy miért, arról egy árva szó nem esett. Voltak szellemes, jópofa megjegyzések, én ezeket, komolyan mondom, értékelem is, és ha az ember helyén kezeli, akkor ezek rendben vannak.
De jó lenne, ha a mai vitában kapnánk érdemi választ arra, hogy mi az oka ennek. Az az oka, hogy a kormány meggondolta magát; az az oka, hogy elhamarkodottan terjesztett be módosító javaslatot; az az oka esetleg, hogy a Kúria véleményt nyilvánított valamikor a törvényalkotási eljárás folyamán, és valamilyen igényt megfogalmazott, amit akceptált a kormány vagy a Fidesz-frakció? Szóval sok minden oka lehet, és lehet elfogadható oka is, az azonban elfogadhatatlan, mondom most is és mondtam akkor is, hogy egy ilyen, egyébként azt gondolom, mindenki számára egyértelműen érdemi változtatásnak mondható módosító javaslattal kapcsolatban ne kapjunk érdemi választ. Államtitkár urat még egyszer - nem szólalok fel még egyszer a vitában, ha erre kapok választ, nyilván ha megfelelő választ, akkor pláne nem - arra kérem, akkor mondjon valami érdemit arról, hogy miért nem lehetett ezt a határidőt lerövidíteni.
(18.20)
Egyébként szeretném azt hozzátenni, hogy azok, akik a kisebbségi véleményt megfogalmazták, személyesen én is, nagyon örültünk annak, hogy a 90 nap 30 napra rövidül, hiszen itt az egyébként is problémás eljárási kérdések vonatkozásában legalább egy kicsit beljebb jutottunk volna. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me