DR. GALAMBOS DÉNES,

Full text search

DR. GALAMBOS DÉNES,
DR. GALAMBOS DÉNES, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Államtitkár Úr! A Törvényalkotási bizottság 2016. május 5-i ülésén a tagok vitát folytattak az egyes iskolaszövetkezetekkel összefüggő törvények módosításáról szóló T/10316. számú törvényjavaslatról. A bizottság a Házszabály 46. §-a alapján 25 igen szavazattal, 5 nem ellenében és 5 tartózkodás mellett összegző módosító javaslatot és összegző jelentést nyújtott be. Az összegző módosító javaslat tartalmazza a Gazdasági bizottság 12 pontos terjedelmű módosító javaslatait is.
Alapvetően a módosítás arra irányul, hogy a diákszövetkezeteket érintő szövetkezeti törvény kerüljön felülvizsgálásra. Természetesen a munka törvénykönyvében meglévő garancia, ami a munka törvénykönyve alá tartozó munkavállalók számára biztosított, továbbra is biztosított lesz, a diákszövetkezetek keretében most már nem a munkaviszonyban, hanem a megbízási szerződéssel való foglalkoztatás keretében, amelynek a mögöttes joganyaga a polgári törvénykönyvben található.
Az összegző módosító javaslatban elfogadásra került az átmeneti rendelkezésekben írt dátumok módosítása, ezek pontosítása, azért, mert ha kötelezővé válik az iskolaszövetkezeti tagsági megállapodások, illetve az alapszabályok új rendelkezések szerinti módosítása egy adott időpontig, akkor ezen kötelezettség nem teljesítéséhez kapcsolódó jogkövetkezmények az azt követő naptól állnak be.
A javaslat a továbbiakban egyértelműsíti a kárfelelősségi szabályokat is. A speciális alanyi kör védelmében a tőketartalékokkal nem rendelkező iskolaszövetkezetek mellett a kárt szenvedett diák jogos követelése akár a szolgáltatás fogadója irányába is érvényesíthetővé válik, érvényesíthető lesz a jogszabály alapján.
Tisztelt Képviselőtársaim! Hazánkban évente átlagosan 180-200 ezer diák vállal valamilyen munkát, 130 ezren közülük iskolaszövetkezet által kerül foglalkoztatásra. Az iskolaszövetkezeti foglalkoztatás speciális, atipikus foglalkoztatási forma. A munka törvénykönyvének rendelkezései esetében a gyakorlatban számos értelmezési probléma merült föl.
Úgy gondoljuk, hogy jelen javaslat a diákok érdekeinek szem előtt tartása mellett is hatékonyan kezeli a korábbi problémákat. Kérem, hogy a szavazataikkal támogassák a törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me